Bárki bármit állít: csodálatos meccs volt! Egy remek magyar csapat, amelynek ezúttal a "második sora" hozta magát, ha a nagyoknak (idősebbeknek nem ment.)

Ott álltam a vegyes zónában és láttam a svéd játékosok arcát. Egyikük a rácsot rugdosta, a kieli csodabeállós (akit a II. félidőben a Herbert Gabi levett a pályáról) nyilatkozat nélkül továbbállt. Ők is tudták, ezzel az elvesztett egy ponttal lehet, hogy Peking veszett el a számukra.

 

A magyar csapatnak azonban megmaradt a sansza, amivel élni kell, Izland szerdai legyőzésével. A holnapi nap nagyon fontos lesz. Az első meccsen Svédország-Spanyolország, itt a hispánoknak kell drukkolni. A második mérkőzés, a német-francia, a tavalyi vb-elődöntő visszavágója. A gallok egy éve erre várnak. Most nekik kell szorítanunk. S ha ők is győznek, meg mi is, akkor a második középdöntős nap után Magyarország válogatottja a 2. helyen várja az utolsó napot és ebben az esetben a svédek és a németek (ők játsszák a legutolsó középdöntőt), nem tudnak bennünket kipörgetni.

 

Ez a magyar férfi kézilabda-válogatott nagyon megérdemelné ezt az olimpiai selejtezőt. A csapat most nagyon együtt van, lehet, hogy Gál Gyulának most kevésbé megy, de más azzal a kézzel odahaza merevülésben üldögélne, Gyula meg itt játsztikk. S bármilyen hihetetlen, ő is nyerni akar. Császár Gabi kezét is ápolták kedden délelőtt, de eszébe nem jut, hogy ne tegye oda magát. A két kapusunk csodás és az a Zubai Szabolcs, akiről eddig kevesebb szó esett, szerzett olyan labdát és dobott olyan gólt, amivel megmaradt a reményünk a győzelemre és amivel hoztuk a döntetlent a remek svéd csapat ellen.

 

Biztos vagyok abban, hogy sokakban van most hiányérzet, hiszen a 40. percig végig vezettünk, a parádésan játszó Iváncsik Gergő kihagyott egy hetest, kettős emberelőnyben volt sanszunk, de ne feledjük: a magyarok egy 0-7-es széria után álltak talpra. Ez pedig remek dolog, ebből lehetne erőt meríteni az izlandiak elleni ütközetre.

 

Akik ezt a meccset látták (hallgatták) életük egyik legnagyobb sportélményét kapták. Hasonlót a tavalyi Dánia elleni kieli mérkőzéshez. Amikor ma délután a csarnok felé baktattam, eszembe jutott, hogy ha csak a két ország (svéd és magyar) sportkultúrája közötti differenciát nézem, ha csak azt veszem górcső alá, hogy az állam ott és itt mennyivel támogatja a sportot, ha azt nézem, hogy milyen lehetősége van egy svéd és egy magyar gyereknek, aki elkezd kézilabdázni, akkor ezt a meccset a skandinávoknak minimum 10 góllal kellett volna megnyerni.

 

Szerencsére a sport nem csak erről szól. Valahol egy csoda az eddigi magyar szereplés azzal a háttérrel, ami nekünk van. Én ezért vagyok most boldog, hogy 27-27-re végeztünk Svédországgal.