Örülök, hogy mások szerint is haza kellene költöztetni Ivkovicsot, ha már egyszer Fehérváron építkeztek, minden bizonnyal, előbb-utóbb megunják majd a világjárást is. Lehet szeretni, nem szeretni. én például Simon kifejezetten gusztustalan játékosnak tartom (a Dombóvár ellen is volt egy csúnya visszarántása, talán Deák karját kívánta letépni, egy ellene elkövetett fault után), de elfogadom, hogy itt van. Még akkor is, ha nem feltétlen értek egyet azzal, hogy világmegváltó volna. Szemben Ivkovics-al. Aki valljuk be, de egy a miénknél sokkal szegényesebb játékoskerettel ál a második helyen a bajnokságban. Úgy, hogy keretében van egy Fehérvárról ezernyi ok miatt elvágyódott, itt kicsit lesajnált, talán már nem is olyan fiatal, de Simonnal jobb irányító, temérdek nyugdíjas, egy a kosárlabdától egyszer már visszavonult légiós.
Képzeljétek el, ha ilyenek lennének nálunk, mire lennénk képesek... Visszatérve a gondolatmenetem elejéhez. Igen, el kellene jönnie az apokalipszisnek, és utána pedig a feltámadásnak. De az már egy Új Szövetség legyen. Új alapokon. Be kell látnunk, hogy a múltból nem lehet megélni: nincs csapatunk, nincs közönségünk (attól még, hogy a honlapunkra 2200 nézőt írunk be rendszeresen, a valóságban 1300-1500 embernél több sosincs a meccseinken vö. dombóvári English stat csalásokkal...), nincs a jelenre elképzelésünk, jövőképünk sosem volt, mert előre még bajnokcsapataink sem építkeztek, és már annyi pénzünk sincs, hogy mindezeket feledtetni tudná. Van viszont egy komoly közutálat, amelyet az előbbiek miatt szereztünk meg hosszú évek alatt. És ez érvényes a bírókra, az ellenfekre, szurkolóikra, mindenkire.
Ne Farkas Sanyit hívjuk ide vissza, mert (és most tudom, ezrek fognak megkövezni), de nálam ő sem feltétlen bizonyította azt, hogy a jelenlegi helyzetünkben ő volna a tökéletes megoldás. A három bajnokcsapatunkat ha megnézzük, mind messze kilógott a mezőnyből. Elvileg, akár maguktól is bajnokságot nyerhettek volna. Túl sok taktika akkoriban nem volt felfedezhető, egész egyszerűen átrohantunk a mezőnyőn. Gyors leindításokból igyekeztünk több pontot dobni az ellenfélnél. A mai kosárlabda azonban másról szól, taktikáról, fegyelemről, védekezésről, meccs közbeni szerkezetváltásokról. Lásd az egyébként igen unszimpatikus Dzunics nyilatkozatát, mely szerint a saját játékunkkal vertek meg minket, igen a tíz évvel ezelőttivel: lerohantak minket, vagy egyéni megoldásokra törekedtek.
Vagy nézzük meg Ivko-t, aki, egy itteni meglátással egyetértve, remekül meccsel. Képes teljesen képtelen kezdőcsapattal felállni, hogy aztán az utolsó 6-8 percben a legerősebb gárda álljon rendelkezésére. Meg is lehet nézni, hány meccsüket fordították meg. Mi meg megnézhetjük, hány olyan meccsünk volt idén, amelyeken az első 2-3 percben gyorsan elmentünk 10-2-re, meg 12-4-ekre, aztán hány olyan volt, amelyeken akár csak az első negyedet is megnyertük.
Miljkovic nem rossz edző, sőt! Csak nem ide, nem ennek a közönségnek való. Mert valljuk be, mi még mindig a lerohanást, a gyors játékot várjuk. Goran nem ezt tudja, hanem a szívós védekezésből való labdaszerzést, vagy egyszerűen az ellenfél támadóidejének kivédekezését, majd a 24 másodperc lehetőleg végletekig kijátszásával eleve az utolsó 8-10 másodpercre tartalékolva a figurák indítását. Ezért is választotta irányítónak Simit. Nekem a hajam hullik ki, amikor pumpálja a labdát, egyénieskedően betör, majd látványosan hanyatt esik. Ezt, amikor ellenünk játszott, nagyon nem díjaztam, de most sem örülök neki. Ráadásul nagyon rossz jellem, nem passzol embereknek, nehezen viseli, ha vannak nála jobbak is a csapatban. Nem véletlen, hogy nem túl sok időt töltött nyugaton... Valahogy, Németh Istvánt nem akarják hazazavarni a nálunk azért valamivel magasabban jegyzett lengyel bajnokságból.
Bradford aranyos tündérmackó, de olyan dobószázalékkal, ami tényleg streetballos (ugye Hanga Ádi...). Ráadásul nekem egy kicsit sántának is tűnik, vagy gond van a mozgáskordinációjával. Irányítónak gyenge, felállt védőfallal szemben tehetetlen,.. Ellenben megbontott védelemmel szemben nagyon hatékony, ha tud, akkor remekül passzol. Az tény, hogy ő legalább kosárlabdázó, szemben Barna Krisztiánnal. Borko zseniális, én ezt év eleje óta szajkózom. Az elmúlt évek egyik legjobb légiósa (Banks után...), aki megfordult nálunk, és most, hogy már csak 28-30 perceket játszik, a százalékos mutatói is javulnak. Chad-et nagyon szeretjük, mégis, a három bajnokcsapatunk játékosai közül ő volt az egyik leggyengébb négyesünk, valljuk be. A Dombóvár ellen is megmutatkozott az, hogy kiélezett szituációban rá sem feltétlen számíthatunk. Nem egyszer dobta át igen csúnyán a gyűrűt, egészen tiszta ziccerekből is, csupán, mert némi izgalmat jelentett számára, hogy az ellenfél véői bizony gyorsabbak az átlagnál.
Zé a sérülése óta nem találja magát. Lassú, körülményes, és súlyos önbizalomhiánnyal küzd. Amelynek egy oka van, minden teher az ő vállán van. Cserecenternek szerintem zseniális volna. Nem feltétlen kellene elküldeni őt, hanem okosan igazolni. Elvileg, egykoron Dávid Kornélt azzal a feltétellel engedtük el, hogy egy idényt még játszik nálunk. Jó volna ezt a biankót lassan beváltani. Jött ő már hazai idényközben is... És nem szomorkodnék, ha az egy idény 2-3 lenne. Jól ellennének Lapovval, Cziglerrel, Sitkuval és a többi régi játszótárssal. :-)
A cseréink: Hanga Ádi még mindig nagy tehetség, de lassan ezt kezdi is elhinni, azért az NS-ben ez a streetballozás erős volt, nem ezzel kellene foglalkoznia. Sajnos, most hogy Bradford itt van, és Borko is jó formában van, nem sok esélyt látok arra, hogy beépüljön a csapatba. Soós számomra az igazi pozitívum. Nem zseni, de szorgalommal hiányosságait nem hogy feledteti, de zseniális dolgokat művel és él a számára adott, sajnos minimális lehetőséggel. Dávid Geri viszont a virtuális játékok mellett a valós életben is fejleszthetné játéktudását. De legalább küzd, hajt, akar, és ha kicsit boldizsáros sutasággal is, de legalább legtöbbször eredményesen fejezi be támadásait.
Röviden: sértődött vezetők béküljetek, először magatokkal, utána meg a világgal. Mert az, hogy sem Ivko, sem Góbi, sem Wittman, sem Lapov, sem Dávid, sem Banks nincs nálunk, az elsősorban az ő művük.
A Donbóvár légiósairól pedig annyit: elvileg a játékosügynökök úgy működnek, hogy először az Albacompnak illetve a Paksnak mutatják be a legjobbnak vélt légiósaikat, kb. 5500-6000 dolláros havi fizetésért. Ha nekünk nem kellenek, akkor mennek lejebb, és keresik meg pl. a Dombóvárt. Remélem, hogy ezeknek a fiúknak az aktái valamiért elkeveredtek, és nem arról van szó, hogy valaki Christian Brown-t vagy Kenneth Henderson-t jobbra taksálta...