Emlékem Aquileiából

 

 

én pátriárka voltam

egy igen régi korban

alabástromtrónon ültem

üres templomhajóban

 

arannyal szőtten vállamat

roppant palást takarta

előttem hosszú fehérmárvány

mozaikból a padlat

 

mithrámon rubin kövek

ragyogtak mint a szögek

alvadt bíbora Krisztus

stigmáin én elagott öreg

 

hittem hogy csak tisztem

is elég lesz - az Írásban hittem

mint a pápa meg a császár -

lábamnál már Kígyójuk sziszeg

 

a tenger messzire vonult

vissza partja horizontig szorult

Aquleiának vége lett

le se tettek elmém elborult

 

lehettem volna pedig

Nyugattól Keletig

ki az Egyetlen hitét

Péter székéből hirdeti

 

tengerrel együtt elvonult

Ki zsidó Fiától is elfordult

szárazra vetett engem is

inkább Rómába tolult

 

imákat mormoló hívei elé

átkot választott egység

helyett így vált templom

és egyház végleg ketté

 

a zsidó fiúval együtt itthagyott

tébolyodottnak mondatott

a Háromba Szelt Hazug

engem a felkent főpapot