Vigaszok


Ne szégyenkezz, ne sírj; aludj,
szegény, megcsúfolt földi jóság;
nem csalt meg téged a valóság,
csak gyermeklelked érzi úgy.

"Aljas volt" - sírod untalan -
"és szörnyű, hogy hazudni bírt!"
Az aljas nem aljas, ha nyílt?
Ami van, annak piszka van.

Lelkedben, titkon, odabent
kezdődhet csak a jó s nemes;
az igazság rettenetes:
te vagy rendetlen, ő a rend!

Számodra nincs itt más vigasz,
csak a túlvilág az agyadban:
álom, tehát cáfolhatatlan,
s szép lehet, hiszen nem igaz.


És hidd meg, az sem boldogabb,
akit az álom végtelen
ege helyett elégtelen
anyagok mámora itat,

mert végül semmiért fizet
nem egy szakadatlan varázsnak,
csak egy vénülő uzsorásnak.
Te még lehetsz elégedett,

de ki telik a testi mámor
teljével is? Pedig a kéj
elszáll és hideg tetszhalott
marad csak az élő csodából

s körötte vágyak és éh kínok
úgy sírnak, mint tolongva döglött
anyjuk kihűlt emlőinél
a vinnyogó vak kutyakölykök.