A galambom tiszta volt... hófehéren, a hóban. (Ezért jól el is szállt kétnapos álldiga és várdiga után.)

Anyád gyűrűjét meg hordd másként. ;o)

 

(Alapértelmezett: nekem az apám nincs már meg, rég...)

 

Ma reggel, ahogy feléledtem, beöltöztem vmi hétköznapi itthoniba. Hites viccelődve szóvá is tette: najá, elmúlt a születésnapja, mosmá lehet lukas a hónalja..! :o) (Pedighát nem lukas volt, csak szakadt, varráson, ami, lássuk be, egy kötött pulóvernél mégiscsak bocsánatos bűn.) Mire viszont öcsém föleszmélt: dehát ez a pulóver az övé volt valamikor! :o) Amire is anyukámmal együtt csóváltunk: nem-nem, az apámé... (Aki 92 óta nincs.) Oldandó a kínos szitut, mondom - viccesen (hi-hi-hi) -, "és már lehet, hogy akkor is turkálva volt!" Mire anyám és öcsém egyszerre: akkor még nem is volt ilyesmi! (Mármint: turkálósdi.) Rövidebb idő alatt lettünk túl az apám megjelent fílingjén - egyikünk sem szerette őt rég, míg élt, de az ilyesmit nem vallja be az ember; mióta nincs, azt szeretjük benne, aki lehetett volna, és tiszteljük is az emlékét (lásd eme pulóversztori) -, mint egy elkóborolt szálat elharap az ember...

 

DE én - történesen - most is ebben az apám-pulóverben ülök itt.. (Anyámnak, öcsémnek - négy nap után - hirtelenbúcsút mondtam, ahogy kitettek bennünket Manócskával, moziba menést..) Jó meleg, puha, azt a szakadást meg majd bevarrom rajta, ha zavar...

 

Sztem egy anya-gyűrűvel is lehet hason lovasan bánni... :) Szeresd meg először is a gyűrűt, magát. Mint ártatlan, semmiről semmit sem tehető jelképet. (Mábocs, de ez alapból tutibb szimbóleum - helyzeti előny ;) - , mint egy lukaspulóver! ;p) )

 

Azt szeresd meg benne, amit megenged. Simogattál már sündisznót? Ha még nem, hagyd a gyűrű-projektet addig, míg ezt nem próbálod ki. Összegömbölyödik a tenyered alatt, de odébb se akar menni - annyira fél. Tőled. És ahogy áll, és - szerinted - hagyja magát simogatni (pedig csak tőled retteg!) - és a kezed végigsiklik a tüskeháton, rájössz, .... a nemtommire... ;o) Majlátod... :)  (vagynem)