Nekem úgy tűnik, hogy te még nem voltál igazán szomorú sohasem. Mintha még nem jártad volna meg a "szomorúság útját", mert féltél tőle. És nem tudod, hogy a szomorúságnak mi a vége, mert még nem merted megnézni, hogy mi van ott, a legvégén.

A szomorúságot gondolatok csinálják, de ha az ember egy ponton abbahagyja a gondolkodást, mert azt érzi, hogy csak még szomorúbb lesz, akkor nem tudja megtapasztalni a mélységét, és nem jut el ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs tovább. A szomorúság nagyon szép és tiszta dolog, mondhatni: gyönyörű. Bele is lehet ragadni, tényleg. De ugyanakkor van benne valami tisztító is, valami felemelő. Próbáld ki :)