No, megint csak semmi személyes, pusztán gondolatok...

1.) Egy kis történelem, fiataloknak

 

Réges régen, az "átkosban" (de még a bimbódzó piacgazdaság korának első éveiben is) a lakások többnyire úgy készültek, hogy volt babakocsitároló (a tapasztalat szerint kiválóan megállja a helyét kerékpártárolóként is), meg lakáson kívüli, saját használatú tárolóhelyiségek. Amennyiben utóbbiak a pincében kerültek elhelyezésre, örültek a háziasszonyok erősen, mert a pincében remekül elállt télen a krumpli (igényesebb megfogalmazásban "burgonya"), meg az alma. Ha ugyanezen helyiségek a padlástérbe kerültek, erre ugyan kevésbé voltak alkalmasak, te a téli gumitól a lim-lomig sokminden elfér bennük (lásd pl.: Esztergomi út túloldala).

 

Ebben a korban a lakásvásárló honpolgárnak nem volt választása, ha kellett, ha nem, a lakással együtt kifizette a tárolóhelyiségeket is. De legalább voltak olyanok.

 

2.) A jelenkor

 

Az előző érának vége, kivirágzott (?) a piacgazdaság, a demokrácia napsugara ragyogja be a mindennapjainkat :), és a lakásokhoz nem járnak ilyen közösségi helyiségek. Ennek van előnye: nem kell kifizetni; és van hátránya: nincsenek helyiségek.

 

Csakhogy van itt egy bökkenő: van, akinek ez hiányzik, és van aki nem akar erre áldozni. A két tábor érdekei ellentétesek.

 

A többségi akarattal megszavazott beszerzések és beruházások jól hangzanak, de felmerül egy kérdés: ha sem kerékpártárolót, sem játszóteret nem akar egyöntetűen mindenki, akkor az ügyben nem érdekeltek miért is járulnának hozzá bármelyiknek a költségeihez? Ha sikerül is a "vágyakozóknak" többségbe kerülniük, ez a többség szavazni fog a kisebbség pénztárcája rovására? Ez nyilván nem megy.

 

A magántulajdonok és magánvagyonok korát éljük. Ja, hogy demokrácia? Na, pont ezen a határon van vége - erre már normálisan nem terjedhet ki. Szociális érzékenység? Az meg afféle önkéntes dolog, ráadásul inkább egyéni ízlés, beállítottság, meggyőződés és - nem utolsó sorban - szándék, s legkevésbé sem kényszer kérdése.

 

A probléma az, hogy az "átkosban" divatos egykori módszer jó, ha ma 500-1000 Ft-tal magasabb négyzetméterárat jelentett volna, de lehet, hogy annyit sem. A lényeg: vásárláskor szinte fel sem tűnt volna. Most meg tízezrekről beszélünk utólag, lakásonként. És így azért már mindjárt más a "fílingje"...

 

3.) Konklúzió

 

Nem akarok ünneprontó lenni, így arról már nem beszélek, hogy a 20 ebben, és a 20 abban a táborban kevés a kb. 200 fennmaradó lakással szemben...

 

Egyet viszont mindenképpen be kell látni: az eladó (beruházó) úgy építtette meg a házat, ahogy; a vevők pedig úgy vették meg, ahogy. Az üzlet megköttetett, a történetnek vége.

 

Akár a beruházó "hibázott", akár a vevő - mondván: nem ezt a lovat akartam -, a közösség aligha oldhatja meg a problémát, és nem is feladata (még akkor sem, ha a ház közös képviselete hirtelen előkap egy játszótér-koncepciót a tarsolyából).

 

Mert sokaknak meg minden úgy jó, ahogy van.