eguzki
2007.12.16
|
|
0 0
626
|
Ma délután volt egy dokumentumfilm a Discovery Science csatornán a Bigfootról. Ugyan nem láttam az elejétől, de megpróbálom összefoglalni röviden, hogy miről is volt benne szó. Több szemtanú beszámolója, akik zömmel horgászok, kirándulók, természetjárók stb. találkozak szőrös hominidákkal, az USA és Kanada északnyugati partvidékének hatalmas erdőségeiben. A beszámolók általában egyöntetűek; nagy termet, szőrős test, különös füttyök és rikoltások és mindig kétlábon jártak, rengeteg lábnyom amit gipszöntvényekként tanulmányoznak. Volt egy szkeptikus és egy nyitottabb álláspontot képviselő emlősszakértő a műsorban, az előbbi a kézzelfogható bizonyítékokat hiányolta, míg az utóbbi szerint a szemtanúk beszámolói és a lábnyomok elegendő alapot szolgáltatnak a további kutatásokhoz. A lábnyomokon jól látszik egy speciális redőzet ami az emberszabású majmokra jellemző, viszont a nagylábujj is jól kivehető, ami pedig egyátalán nem jellemző az emberszabásúak által hagyott nyomokra. A műsor további részében a híres Patterson/Gimlin filmet elemezték, volt egy stáb akik egy színészt kértek arra, hogy utánozza a filmen látható lény járását jelmezben és anélkül. Megállapítást nyert, hogy tökéletesen el tudja sajátítani azokat a mozdulatokat amiket a filmen látható majomember produkál. Aztán szó volt arról is, hogy egy ilyen nagy majomnak rengeteg táplálékra van ugyebár szüksége, hiszen elég nagy agykapacítással rendelkezhet, ezt pedig az északi fenyvesekben nem tudja megszerezni csak a trópusi tájakon elérhető ez az élelemmennyiség. Továbbá a szkeptikus főemlőskutató nem érti, hogy miért nem találni soha semmilyen csontmaradványt esetleg egy tetemet. A másik kutató szerint ez azért van, mert a fenyőerdő savas talaja nem képes konzerválni a csontokat, és felhívta a figyelmet arra a jól ismert tényre, hogy csimpánzmaradványokat sem találtak eddig, holott 7 millió éve élnek a Földön.
Hát nagyjából ennyi! |
|