madcircle
2007.12.06
|
|
0 0
111
|
most kissé elszomorodtam. a tervem a következő volt: adott egy jetta II, melyben van egy 1.9tdi motor. jelenleg kb 110Le. ebből kisebb-nagyobb átalakítással 160-170le-t lehet kihozni. (lehet többet is, de az már nagyon káros a motornak)namármost a cimborámnak ez a "szív" konfig van a golf II-ében. a probléma, hogy mivel nagyon könnyű a kaszni, bármelyik fokozatban nyom egy padlógázt elkapar, ami se nem túl biztonságos ugye, plusz nem úgy gyorsul ahogy tudna. erre jött az ötlet, hogy négykerék, szerezni gyorsan egy syncro golfot, a kasznit átfaragni, hogy bemenjen alá a hátsó hajtás, váltót, difit átdobni, és már kész is. erre autószerelők tucatja mondta, hogy nagyon lassú lesz az áttétel nem megfelelősége miatt, de elméletben megoldható. azt adták jótanácsnak, hogy III és IV golfban létezik tdi syncro, annak a cuccait kéne alápakolni. a bibi a dologban, hogy III-as golfot nem találtam, IVest meg csak arany+ÁFA-ért azt is csak külföldön. meg ott már elektronikus a vezérlése, én meg nem szeretnék túl sok hibalehetőséget. tehát marad a III-as, ha találok. a másik ok pedig hogy volt egy ladám, és imádtam keresztben menni vele az úton, szeretném ha ez a verda is hasonló tulajdonságokkal lenne megáldva a vezetési élményt illetően. tehát tanácstalan vagyok, de nem szeretném eladni és másikat venni. |
Előzmény: Zoleej (110)
|
|