Amiről írsz, azt úgy hívják: röghözkötés (az állattenyésztésben). Az adott éghajlaton a máshonnan behozott állatok alkalmazkodnak a klímához, akár eredeti jellegük elvesztésével.

Ilyesmi a történet a "hazai" szőlőfajták esetén is: nem nagyon beszélhetünk olyan fajtáról, ami Árpád apánkkal együt érkezett volna ebbe az országba. Vannak régebbi fajtáink, meg fiatalabbak is, a lényeg: hogy a terroir (az adott termőterület,, éghajlatostul, talajostul, borászostul) és a fajta megtalálja azt a harmóniát, ami különleges minőséget szül.

Tokajon nem kellene nekiállni kivágni a Furmintot vagy a Muscat Lunelt (sárga muskotályt), mert csodálatosan megtalálta a helyét ott. A Balaton felvidéken se dózerolnám le az Olaszrizlinget, se a villányi Kopár dűlőben a Cabernet Sauvignont.

De pl. olyan "őshonos" fajtákat, mint a Kadarka is pl. a ráczok hozták az országba, sok fajtát az olaszok, meg mindenféle náció, akit ide betelepítettek, amikor (többször) kiirtották a lakosságot (ez igaz Erdélyre is).

Szóval: szép dolog a hagyományőrzés, és érdekes is lehet kihalófélben lévő fajtákból bort készíteni, de ez rengeteg kísérletezés, mert semmi sem garantálja, hogy a Barátcsuha nevű fajtából pl. az Alpokalján jó bort lehet csinálni (az előbb említett terroir hatás). Meg aztán rengeteg múlik a művelési módon: ha a régi minőségre akarsz gyúrni, akkor olyan gyalogszőlőt kell telepítened, amiben a gépi munkák nagyon komoly akadályokba ütköznek. Mert pl. egyes fajták a magasművelést egyáltalán nem bírják.

És a legvégén az egészet elbaszhatod a pincében, rossz technológia alkalmazásával. És akkor még nem beszéltünk az évjárati hatásokról.