Kara-Indas Creative Commons License 2007.11.25 0 0 357
„… valamikor a magyaroknál és kunoknál nagyon kedvelt ital volt a bóza, de a magyarok hamar felhagytak vele, míg a kunok továbbra is fogyasztották. De kedvelt ital maradt Törökországban, ahol – mint Márton írja – még az anyák, sőt a gyerekek is éltek vele … a magyar orvosok mint gyógyszert kezdték alkalmazni. Körösi Gáspár becses gyógyszernek tartotta. Mikor Nádasdy Tamás nádor felesége megbetegedett, bózát itatott vele. Páciense valóban meggyógyult. Tekintettel arra, hogy a bózában közel annyi tejsav volt, mint a mai joghurtban, az ital valóban egészséges lehetett. Csak persze meg kellett szokni. A tejsav baktériumölő tulajdonsága eléggé közismert, aminek felismerése Körösi Gáspár kitűnő orvosi érzékére utal. Megemlékezik gyógyító hatásáról Kramer János temesvári katonafőorvos is, aki Linnének, a nagy botanikusnak volt legkedveltebb tanítványa. Kramer bejárta egész Magyarországot, és jól ismerte a bózát. Azt állította, hogy a bóza vizelethajtó ital, s erre a célra sokszor ajánlotta betegeinek.”
Előzmény: Kara-Indas (356)