Hát, igen, mintha magamat látnám..Én is gyakran voltam ilyen helyzetben, de idén egy kis változást látok a fiamnál! Ő is nagyon-nagyon (gyakran túlságosan) jószívű, és hosszú út vezetett el addig,míg megtanult bizonyos esetekben nem-et mondani... Mintha - attól függetlenül, hogy persze itthon igyekeztem vele ezt tudatosítani - egyszerre rájött volna, hogy nem kifizetődő állandóan jószívűnek lenni.

Emlékszem, tavaly fenyőfa állt az osztályban, amit téliszünet előtt kisorsoltak. Nem ő nyerte, de azt mondta, ha ő nyerte volna, azt mondta volna a tanító nőnek, hogy inkább neki adja annak, akinek a szülei nem tudnak fenyőt venni karácsonyra...

Igaz, én is olyan vagyok, aki adni szeret: pl. karácsonyra, mivel nálunk sok a nagyon hátrányos helyzetű gyerek, készítettem mindenkinek apró csomagot. Örömmel adok. Ami eddig bosszantott, hogy ha azt láttam, hogy más szülők mennyivel könnyebben élnek, nagy lábon, és nekik eszükbe se jutna adni...

Ráadásul tudom, hogy a hátrányos gyerekek szülei sem szűkölködnek pl. italban és cigarettában...