Egy másik sztori szintén ide kívánkozik: Egy osztrák ismerősöm, aki csaptelepek stb. gyártásával foglalkozik, Magyarországi terjeszkedéshez keresett partnereket. Meg is hívott négy tucat ígéretes jelöltet Bécsbe, hogy egy állófogadáson, közvetlen körülmények között, vegye fel a kapcsolatot velük. Ilyenkor a szokásos forgatókönyv szerint a házigazda röviden ismerteti az elképzeléseit, a bagázs kis csoportokra szakad, és miközben a svédasztalról csipegetnek, megbeszélik a részleteket. Ehhez képest: ajtó kinyit, magyarok be, se lát - se hall, neki a svédasztalnak. Emberünk diszkréten köhint, belekezd a mondókájába, rá se tojnak. Jól van – gondolja a meghívó – biztos éhesek, kicsit várunk. Magyarok csak zabálnak, púpozzák a tányért, mintha fizetni kéne érte. Közben több behalt kísérlet a bemutatkozásra. Aztán amikor szegény osztrák észreveszi, hogy néhányan szalvétába csomagolni kezdenek, hagyja a francba az egészet, csendben kijön a társaival a teremből…