Vörösmarty Mihály

(FELÉD, BARÁTOM...)    

Feléd, Barátom, ím feléd siet
Homályom alkonyában elmerűlt,
De nem hitetlen érzetem, neked
(Ha képes erre) ujra esküszik
Csekély sorával e levél hitet,
Érezze változatlanúl szived
E visszagerjedő hevet, noha
Reménytelen csapásival borúlt
Reánk az égi végzet és homályt
Vetett körünkbe a serény idő.
Barátom, íme visszatér, sohajt
Feléd, ki tőle távolabb esél,
Az, aki egykoron vidáman élt
Tanúlt veled, s együtt hevűlt
Az ősi büszkeség dicső nyomán,
De most, ha kérded, elnyomatva küzd
Sulyos bajokkal, és midőn leszór
Sokat magáról, többeket talál!
Ez ám az élet! - ah de mennyire
Botlék hevemben, életünk mi más
Mint a negédek tárgya, és

Pest, 1818

/Töredékek 1816-1846/