babett anyo Creative Commons License 2007.11.05 0 0 138
Nem tudom, ki tudta, hogy Talma első menedzsere / szponzora (gondolom, róla emlékezik meg az Index főoldalán lévő életrajz is) ÉRDI illetőségű.
Azaz, az volt tavalyig, de maradtak érdi kapcsok pl. a gyerekük a VMG-be jár ma is.
Ő -Talmával együtt persze- már évek óta mondta, hogy benne van a világbajnoki cím, de még ő sem igazán hitt benne, hogy valaha is sikerül az elnyerése, mert, hogy Mo. nem piac a motorsportot támogató nagy cégeknek, szervezeteknek, ezért marketing szempontból mindig is a spanyol, olasz, japán versenyzőket támogatták, Talmának meg maradt a resztli.
Sajnos, ennek is köszönhető, hogy maradt és marad is még egy olyan osztályban, aminek tulajdonképpen nem igazán jegyzik sehol a nemzetközi eredményeit, ahelyett, hogy szépen fokozatosan, tehetségének megfelelően ment volna előre, akár mostanra egészen a király kategóriáig... (lsd még: Tények és tévhitek cikk eleje)
Mindez nem von le sem a szimpatikusságából, se a tehtségéből, és, még csak kevésbé sem szeretjük miatta. Viszont ENNYIT tényleg megérdemelt már a mi Talmánk! (és tényleg reméljük, hogy azért 2009-től bizonyítani tud majd még a 250-esek közt, és ki tudja, aztán talán még feljebb is...)