A pápai tévedhetetlenségről :

 

 

IX. Piusz a kor eszmei tévedéseit foglalta össze és ítélte el az 1864-ben kiadott Syllabusban (jegyzékben). Mintegy nyolcvan tételt sorolt fel, mindenekelőtt azokat, amelyek a természetes világról kívántak az egyházi tanítástól eltérő magyarázatot adni. Elítélte a panteizmust (a személyes Isten tagadását), a csak anyagi valóságot elismerni akaró naturalizmust, és mind az abszolút, mind a mérsékelt racionalizmust. Elítélt a társadalmi életben érvényesülni kívánó minden „egyházpótlékot" is. Az egyház természetére és jogaira vonatkozó és az állam természetéről szóló helytelen nézeteket is.

 

 A vallásszabadságot korábban úgy közelítették meg, hogy Istenre és a vallásra vonatkozóan csak egy igazság van, a kinyilatkoztatásban. Minden más tévedés. A tévedés terjesztése pedig az emberek és a társadalom kárára van, következésképp nem engedhető meg. Ez ma is igaz, csakhogy ma (a II. vatikáni zsinat szellemében) másként közelítjük meg a kérdést. Az embernek joga van keresni az Istenre és vallásra vonatkozó igazságot, s e közben természetesen tévedhet is. Ugyanakkor minden ember joga, hogy az általa felismert igazságot — vagy akár csak vélt igazságot — megvallja. Ez a példa segít megérteni sok (nem tévedhetetlen) egyházi megnyilatkozást, amelyen már az egyház is túllépett, mert más megközelítésben látja.

Egyetemes zsinat összehívásának gondolatával IX. Piusz pápasága kezdetétől foglalkozott. Ennek előkészítése 1862 óta folyt, végül 1868-ban összehívta 1869-re az I. vatikáni zsinatot, a 20. egyetemes zsinatot. A keresztény egység ügyének mai állását ismerve furcsának tűnik, hogy akkor a katolikus egyházba való visszatérésre szólította fel a nemkatolikus keresztényeket és az összes résztvevő 767 személy volt. 

 A pápai tévedhetetlenség dogmájának kérdésében aztán a zsinat két pártra szakadt. A többség pártolta, de a német és osztrák püspökök többsége és néhányan mások ellenezték. Az ellenzék nagy része azonban nem szavazott, így végül mind az 535 jelenlévő zsinati atya megszavazta a dogmát. De a zsinat ezzel félbe is szakadt, mert katonai támadás fenyegetett. Az Egyházi Állam megszűnt, az olasz királyság része lett, a pápa önkéntes római „fogságba" vonult. Ez az egyházpolitikai helyzet csak 1929. február 11-én, a lateráni egyezmény megkötésével szűnt meg.

 

A pápai tévedhetetlenség kérdése ezzel le is került a napirendről.

 

 Ami pedig a bocsánatkérést illeti:

 

 II. János Pál pápa egyaránt tanubizonyságot tett a megbocsátás, és a bocsánatkérés erénynek fobtosságáról.

 

megbocsátás:

 

 Az ellene elkövetett merényletet követően:

A kritikus állapotban lévő pápán életmentő műtétet hajtottak végre. A golyók II. János Pál kezét és hasát érték, s csupán egy hajszálon múlott az élete. A pápa felépülése után meglátogatta merénylőjét Ali Agcát a börtönben, ahol nyilvánosan megbocsátott neki.

 

Pápai tevékenységét végigkísérte a népek és vallások közti egyetértés elősegítése, ennek jegyében bocsánatot kért az egyház múltbéli bűneiért. Erkölcsi tanításában konzervativizmus, valamint az emberi élet és méltóság melletti kiállás jellemezte.  A béke híve volt, többször felemelte szavát a háborúk ellen.

 

 

Mennyi gonoszság! Hmmm....