Babits Mihály

 

 

              *

Én már nem élek, régen meghaltam már
(Szívemben esztendők tudják hogy nem lehet
egyszerre élni és szeretni)

                   *

Égi hid
De te hidd
mert a hit
üdvözit.

                   *

Mint jóbarát, aki közel lakik
meglátogat gyakorta a halál.

 

1931

                   *

Morajait és illatait
az örök tengernek néha már
messziről érzem.

                   *

Sok kin gyötör álmomban és félébren
de az most kezd múlni
s elhalványúlni
e nap növő fényében

Boldogúlt ifjuságom
kikél a sírból érted.

 

1932

                   *

Dobd inkább azt a poharat a földre
melyben az emberek emléke van,
hadd folyjon el a füvön szétömölve
hol semmivé száritja sugaram.

                   *

A madár csapkod szárnyaival.
Bőven buggyan belőle a dal.
Ugy látszik, mintha játszana csak.
Óh rettenetes!
Óh rettenetes!
Dalol, dalol, s ide-oda csap.

Ki vagy, ki vagy, hogy játszani tudsz?
Veszély fenyeget, de mégse futsz.

 

1934-1941

 

                  

  
                   *

Öregek módján, mint a mézet
üvegen át - azaz hiszen
nyitva az ablak, s minde szépet
én tárt vonatból élvezem

Szemed és fogad fehére
hármas fényjelt vetett felém

vonatnak
a lejtőn fölszaladnak
bolond bocik és barikák

 

1937

 

/Töredékek/