Kosztolányi Dezső: Nem szabad feledni

 

 

Hadd éljek még - hogy beteljék felettem,
Amit számomra valahol kiróttak.
Be akarom még csukni az ajtókat.
S kinyitom az ajtót, mit elfeledtem.

 

Kit megbántottam, megvígasztalom majd,
Ki megbántott, azon még bosszút állok.
Korán kelek, hogy lássam a világot
S estente halljam még a régi lomb-zajt.

 

Egy-két szegénynek még levelet írok.
Megnézem még a szabadkai házat,
Hol porba vert a gyász és a gyalázat
Egy nyári éjen s sírok, újra sírok.

 

Elutazom oda, hol sose jártam.
Egy ismeretlen ablakon benézek.
Józan leszek, rikkantok, mint a részeg.
Sötétbe járok. Járok a sugárban.

 

Aztán, mikor elérkezik a vesztem
S végére hajlik már emberfeletti
Nagy életem - mert nem szabad feledni -
Tisztán és fényesen a sírba fekszem.

 

(Bécs.)