Gyurkovics Tibor

 
Őszi chanson

Mennek az utakon leburkolt emberek,
alig lép az öreg, alig lép a gyerek.
Az asszony burnuszos köpenybe burkolódzik
és hártyavékonyan a falra rajzolódik,
tünődve emeli ebonit lábait,
verődő, lassu film, amit a múlt vetít
az üveges teren. Lazán lép, szaggatottan,
lecsordul, mint a csepp s az út szélére csobban,
izomtalan szobor, végeredményben bárgyú,
sima, határtalan és sárga ujju bábú,
inog térdeiben, hogy csaknem összeroskad,
emeli önmagát, mint nagysúlyú halottat
és ferdén verdesi bokáit az eső,
öröktől-örökig így halad ez a nő,
az ő szivében ég mindegyik szerelem
s lábait, kezeit nem osztja meg velem.