Ebben eltér a véleményünk: szerintem kétféle értelmezése létezik a koncentrációnak: az egyik a szirupszerű borok, amik úgy születnek, hogy nagyobb terhelés, ezért nem tökéletes érés mellett túl sokáig kint tartják a tőkén a szőlőt, az elkezd töppedni, minden bekoncentrálódik bennük, így a nyers ízek is, a húzósabb tanninok, éretlen savak is. Emellett van egy nagy, túlzó alkohol. Tehát lehet ezeket sűrűnek nevezni, de nem harmonikusak. Ezt még megfejeleik azzal, hogy az ilyen alapanyagot hosszan és intenzíven extrahálják, így még durvább, bántóbb lesz az eredmény. Nagyon sok újvilági, bordeaux-i, spanyol és villányi bor esik ebbe a csapdába, szvsz.

A másik fajta koncentráció, amit én keresek, az a tökéletes érésen alapul: az a cél, hogy minél gazdagabb, érettebb legyen a szőlő, lesimuljanak a tanninok, beérjen a mag, a kocsány. Ennek persze lehet következménye magas alkohol is, de a lényeg, hogy nem maradnak nyers ízek a szőlőben és gazdag ízű, beltartalmú lesz a bor. Véleményem szerint ezt minél erősebb hozamkorlátozással és jobb zöldmunkával lehet elérni. Szerintem ez a koncentráció soha nem lehet túlzó, egy barátom fogalmazta ezt meg tökéletesen: nincsen olyan sem, hogy túl szép nő . Túl cicomás az lehet, de az az első kategória...

Az első Úrráteszink persze kedves volt nekünk, de igazán nem volt több egy korrekt kezdésnél: ha az kb 40%-át tudta megmutatni a termőhelyben lévő lehetőségeknek (túl savorientált volt és nem volt elég érett, relatíve gyenge volt a beltartalma), akkor a 06-os már kb 70%-ot, amit meg most szüreteltünk az talán 80-at is, ha nem rontjuk el. A mi esetünk tipikus példája annak, hogy egy hűvös dűlőben, egy késői érésű fajtánál sajnos indokolt a fél kiló körüli terhelés, ha a lehető legjobb a cél,  másfél kilónál biztosan nem érne be ilyen szépen a szőlő.