"Napjaink egyik derűs reggelén kissé lebarnult férfi lép be az MSZP Köztársaság téri székházának piros szegfűkkel tapétázott szobájába.

Mivel szolgálhatok? – kérdi az illetékes.
– Hát az még odébb lenne, csókolom, akarom mondani... szabadság! Először is, tessen engem jól megnézni. No, beugrik? Ha nem, hát nem. Bal profilból? Így se. Akkor figyeljen. Elmondok egy történetet. Nem lacafacázok, kezdem in medián rés. Itt van, azaz volt, mindenekelőtt ez a Schlecht Csaba, aki Simicska Lajos egykori beosztottja és üzlettársa. Simicska Lajos (teccik tudni, ő mondta, hogy hülyének lenni állampolgári jog, azóta is röhögök rajta, maga nem? – ha nem, hát nem) pedig Orbán Viktor egykori Bibó-kollégiumi szobatársa, a Fidesz volt gazdasági igazgatója, később a Mahir, majd az APEH vezetője, majd az MFB éceszgébere. Tud követni? Hát az úgy volt, hogy 1992. április 3-án a Fidesz ötvenmilliós kölcsönt kapott egy állami cégtől, a Magyar Hitel Banktól, vidéki irodáinak bővítésére. Igen ám, de még aznap az egészet átpumpálja egy alapítványnak, amelynek elnöke dr. Szájer József. Hogy rég nem látta? Azóta európer lett. Két nap múlva Szájer úr alapítványa, a Demokratikus Politikai Kultúráért Alapítvány a teljes összeget átpasszolja egy magáncéghez. A következő néhány napban aztán osztódni kezd az adófizetők pénze, mint Fleming penészgombái a húslevesben. Magáncégek sora – Draft, Pholiograph, Best Lising, Auto Classics és a többi – cincálja szét az 50 dokumentumot. Az a közös ezekben a cégekben, hogy mindegyik alapítója... Kitalálta?. Úgy van, Simicska Lajos úr. De vissza Schlechthez (nem is olyan rossz), aki 1995. július 25-én tizennégy vállalkozást elad egy úriembernek. A cégekben közös, hogy tulajdonosi körükben, irányítóik és felügyelőbizottsági tagjaik között olyan kedves nevek bukkannak elő, mint például Gansperger, Kövér, Simicska, Stumpf. Másik közös vonásuk a százmilliós nagyságrendű köztartozás, bankhitel meg minden más rossznyavalya. Ha még most se jön rá, ki vagyok, magamhó nyúlok. Hát ki más, mint az a bizonyos úriember, aki megvette a tizennégy céget. Tokkal-vonóval. Én vagyok a Kaya Ibrahim.
– Miben segíthetek önnek, Kaya úr?
– Hát van most maguknak valmi locsolós ügyük.
– Cuslág...
– Az, az. Ő ugye, a maguk kutyájának kölke, és állítólag ő és tsai sok pénzt lenyúltak. Eddig megvan? No de kiderült, hogy egy polgármester Dögéről, akit anno a Fidesz támogatott székébe, szintén megtévedt volna. És most tessék figyelni, mert ezért jöttem Törökországból. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, azt mondta, hogy ez az ember „átállt a másik oldalra”. Mármint a magukéra. Merthogy ilyesmit, mint Vincze, csak baloldaliak követnek el. Ezen és a tizennégy székházon nagyon elgondolkoztam, és arra jutottam, hogy nekem a maguk pártjában a helyem. Szóval kérem felvételemet. De gyorsan intézze, mert a folyosón hosszú, tömött sorok várakoznak. Az ősfideszesek. Schlecht, Kövér, Simicska meg a hosszas száműzetésből megtért Varga Tamás is. Ha jól láttam, valami Ezüst Hajóval jöttek, a kormányos apjának a kőbányáiban van a Fidesz székházából is, és aki szerint maguk, baloldaliak időnként a nemzetükre törnek, de ennek ellenére ő és csapata mind belépésre vár, és azt reméli, hogy megfelelnek a baloldaliság Varga alelnök szerinti szokatlan kritériumának. Mármint hogy aki lop, az balos is. Ezt Futó Barnabás szavatolja. No, köszönöm a segítséget, holnap jön a Jóska is. Teccik tudni? A Josip Tot."

Szóval egy kutya, másik eb.