Szekta-e Jehova Tanúinak vallása?
2. rész
lélektani és szociológiai megközelítés avagy a Jehova Tanúi által kimutatott szektás viselkedés vizsgálata

A szektakérdés a társadalomban elsősorban szociológiai problémaként jelentkezik. 1990 után Magyarországon a nem „hagyományos" vallásokhoz való csatlakozás több szociológiai kutatás tárgyát képezte, valamint törvényi korlátozás is született a destruktív szekták terjeszkedésének visszaszorítására (amit a következő kormány a rossz módszere miatt el is törölt). 1994-ben az ilyen felekezetek tagsága közé 221 ezer személy tartozott (Oktatáskutató Intézet felmérése szerint), vagyis az egész lakosság számát tekintve 2%. Érthető tehát az aggodalom, hogy vajon közeli barátunk, családtagunk nem-e szektába került? És minket, volt Jehova Tanúit is érdekel, hogy nem vallásos megközelítés szerint vajon szekta-e Jehova Tanúinak szervezete?

Szociológiai szempontból általában azokat a csoportokat tekintették a múltban szektának, amelyek a boldogulási vágyat a jelenlegi földi életből máshova helyezték át. Csakhogy az idő múlásával a szekták és a tanításaik modernizálódtak. Megjelentek a pénzes vallások-vallásutánzatok, melyek a tagokat befolyás szerzésére, vagy az anyagi jólétre és így a szektaszervezet és elöljáróinak eltartására késztették. Ahogy szükségessé vált tehát a szektakérdést új alapokra helyezni, úgy kristályosodott ki, hogy a szektás embereknek van egy jellemző viselkedésük a szektákban működő elmekontroll miatt. Mivel Jehova Tanúi (a tagok és a szervezet is) tagadják, hogy belül a kulisszák mögött magas szintű elmekontroll működik, ezért tartjuk szükségesnek ezeknek a közös viselkedési jellemzőknek az ismertetését és a Tanúkkal való szembesítését.

A szekták tanítása szerint a szervezetük Istentől ered, az oda tartozó személyek pedig Isten kiválasztott emberei. Ez a tanítás minden szekta alapja. Így teremtik meg a vezetőik, a szervezet számára a legitimációt, erre hivatkozva követelnek engedelmességet és teljes ellenőrzést a magánélet felett is. Ebből eredő szektás viselkedési mód, hogy kérdezni, kritizálni, kétségbe vonni nem lehet. Különös értelmes sincs ennek - szól a szektás érvelés - mivel ez Isten szervezete.
A szekták önmagukat és hitrendszerüket az igazságként azonosítják. Ezzel tagjaikat különleges státuszba helyezik, miszerint csak ők válaszoltak az egész világon egyedül Istennek a hívására. Ezt a társadalom fölé emelést természetesen szorgalmas munkával és odaadással hálálja meg a szekta tagja a személytelen szervezetnek. Ez természetesen egy önbecsapás és önszuggesszió. A szekta tagjában kialakul az elitizmus érzése (én más vagyok, jobb vagyok, mint a többi bűnös ember). A kívülállókat a beszervezés elején arra bíztatják, hogy kritikusan vizsgálja meg jelenlegi hitét és egyházát. A tagjelölt azt a látszatot kapja, hogy a szektában (amit a tagok nem annak neveznek) működik a vallási tolerancia, de nemcsak a tagok személyenként gyakorolják, hanem ezt a szervezetük szorgalmazza is. A beszervezés után ennek a kritikus gondolkodásnak és toleranciának nyoma vész. A szektaszervezet óvja a tagjait a független gondolkodástól. A kritikai gondolkodás a szervezet szóhasználatában keveredik a kritizáló szellemmel (magyarázatként: a kritikai gondolkodás mérlegeli az állításokat alátámasztó bizonyítékokat; a kritizáló pedig állandó jelleggel a hibát keresi). Azt mondják, hogy a bírálatokat maga az Ördög sugallja. A független gondolkodás, a kritikai gondolkodás egyenlő a büszkeséggel, ami az Ördög fő bűne volt. Ez létszükséglete a szektának, hogy a hatalmát ne kelljen féltenie a saját tagjaitól.

Ezért a mentális szakemberek, szociológiai kutatók figyelmeztetnek mindenkit: ha nem vizsgálhatod felül vallásod tanításait, történelmét, nem tehetsz fel kényelmetlen kérdéseket, akkor jó úton haladsz afelé, hogy áldozattá válj és kihasználjanak. A szektás csoportok ellenségként kezelik azokat akik kiállnak a tagjaik közül, főképpen akkor, ha azoknak elvi problémájuk volt vallásukkal. Így még a legapróbb csoportok vezetői is (a szektás szervezetben) teljes hatalmat kapnak a környezetükben. A szektás közösségből való kizárás a családi életbe is beleszól, mert a családon belül is és a hitvesi ágyban is hatalma van a szektának. Erre az eljárásra az érv a gyülekezet tisztántartása és a fegyelmezés szükségessége (a szekta nem bízik Istenben, hogy képes cselekedni, ő maga intézkedik az Istene helyett).Másik szektás viselkedési mód amit ezek a kutatók kimutattak, az, hogy a szervezet egybeolvad a megmentéssel. Nem minden esetben jelentik ezt ilyen konkrétan ki, de valahogy mégis le lehet vezetni a tanításokból, hogy a szervezet határai egybeesnek a megmentés határaival. A tagok állandó figyelmeztetésben és feddésben részesülnek a saját jólétükre hivatkozva, hogy igyekezzenek megmaradni a szervezetben. Ez azzal együtt jár, hogy állandóan utalni kell arra, hogy ki(k) a valóban legitim vezetők aki(k)nek szavára figyelni kell és aki(k)nek a tagok engedelmességgel tartoznak. Minden a hatalmat gyakorlót erősíti.

A legtöbb szekta azzal rejti el ártalmas mentális befolyását, hogy a tagjaik becsületes civil életével takarózik. Azonban a becsületes, tisztességes és példamutató civil élet nemcsak az adott szektás szervezet tagjaira jellemző. A társadalom egy jelentős része rendelkezik hasonlóan magas erkölcsi színvonallal. Sokszor elismerik a szektás kiadványok is, hogy mások is erkölcsösen élnek, nemcsak a tagjaik (pl.: Fiatalok kérdései könyv és az Ébredjetek folyóirat rendszeresen utal arra, hogy az amerikai tizenévesek fele nem él házasság előtt nemi életet). Ha azonban a szektás szervezethez tartozó személyek valóban nagyobb arányban élnek is erkölcsösen, becsületesebben, mint a társadalom átlaga, akkor sem menti ez fel a szervezetet a hibái alól. Egyes tagok élete nagyban jobb irányba fordul azzal, amikor káros szenvedélyeiket elhagyják, viselkedésük emberibb lesz, de ezek az emberek tulajdonképpen az egyik nem normális életvitelből egy másik abnormális életvitelbe esnek át. A környezetüknek kétségkívül elviselhetőbb, de magára a személyiségre majdnem ugyanannyira káros. A káros szenvedélyek, az asszociális viselkedések elhagyásának vannak olyan módszerei is, melyek nem foglalnak magukban manipulációt, és ezek sokkal tartósabb hatást tudnak elérni az érintett személyben. Az a szektás felfogás, hogy „az eltávolodottak visszakerülnek saját bűneikbe" pontosan azt igazolja, hogy a szekta kijózanító, életminőség-javító hatása nem volt elég mélyreható, változatlanul hagyta a lelki mechanizmusokat, nem volt képes igazi megoldást nyújtani.

Jehova Tanúit jól, esetleg belülről ismerő embereknek a fenti sorok elegendőek annak megállapítására, hogy a lélektani és szociológiai megközelítést alkalmazva szektának tekinthető-e Jehova Tanúi szervezete. A fenti sorokat nem Jehova Tanúiról írták, hanem általában a szektás viselkedés jellemzőiről.
Az a tény, hogy Jehova Tanúi évente 300 ezer fővel növekszenek azt bizonyítja, hogy a társadalomban szükség van megbízható felvilágosításra és védelemre a szektákról. Mivel a volt szektatagok testközelből ismerik a szektákat, ezért a jövőben a szektákért - így a Jehova Tanúiért - folytatott missziókból és más megmozdulásokból, akciókból, nem szabadna mellőzni őket.