A bajnoki címünk óta minden évben hurráoptimista voltam, mert az ELEJÉN, az LG, Hervis, mittudomén kupák során látottak alapján bajnokesélyesnek láttam a csapatot.
Főleg úgy, hogy néhány forduló során összehasonlítottam a többi gárdával.
Az hogy aztán ebből sosem lett bajnoki cím, sajna minden évben magyarázható egyesével, kezdve a Farkas vs Nagy G. vitával kezdődően, lehetne sorolni.
DE, magából a játékosállomány erősségéből akármi is lehetett volna, és lettek is második, harmadik helyek, no meg hatodikak is.
Ha most körülnézel a többi csapatnál, a nyolcba nem fogunk beférni. Sorolom:
Falco, Olaj, Univer, Paks, Pécs, Dombóvár, Körmend, NYKK, Zete, Mafc!!, Sopron!!
Ezeken a helyszíneken jelenleg esélytelenek vagyunk, sőt itthon is többségükkel szemben.
Nem is lenne szükségünk szuper légiósokra, mert ha lenne négy erősen közepes kegészítve a mostani magyarjainkkal, akkor nem aggódnék.
Leszóljuk pl. a Kaposvár "sztrítbólos" fekáit, miközben ketten együtt 40-50 pontokat szórnak, és azért kapnak ki, mert hótgyenge magyarokkal vannak megáldva.
A tavalyi Körmendet a szintén "sztrítbólos" Leslie vitte a döntőig.
Nálunk jelenleg egyesül Simi szokott betörni, csak saját magának kéne kijátszania, hogy esély legyen a trojkára.
A gyengeségünket a vezetőség is látja, nemhiába hozott ide új játékost.
Más kérdés, hogy nem arra a poszt(ok)ra ami a legégetőbb, nem azt az embert akire nekünk szükségünk lenne. Nevessünk vagy sírjunk?
RJ tegnap végigalibizte a meccset: általában továbbpasszolta a lasztit, ha nagy néha rászánta magát a "betörésre", soxor a lassúsága miatt már lent kiszedték a kezéből, vagy betakarták nála fejjel alacsonyabb emberek.
Tőle vártuk a megváltást ...
A védekezésünk lehet, hogy jobb mint a tavalyi, de nem extrajó.
Az eddig látottak alapján egyedül a Zete elleni tetszett, hozzátéve, hogy Miskovics ott is megszórta magát, és végig partiban voltak. Sőt ha a centerüket korábban igazolják, baj is lehetett volna.
SZERINTEM ha Nuber és Brown helyett nem hozunk valakiket, sehol se leszünk.
Nem annyira, mint az elmúlt években, hanem sokkal jobban.
Én így látom, aztán persze lehet, hogy tévedek. Jó lenne.