Vékás Sándor

est
 
 
 
Megmelegítem vacsorámat,
 
pokrócba csavarom mára már a szót,
 
leülök közétek csendesen,
 
halkra veszem a rádiót.
 
Lomos hétköznapom kikapcsolom,
 
székembe mászik a lassú éj,
 
ujjam fut a széles gombokon,
 
a csend sovány, a vágy kövér.
 
Pillanatról pillanatra űzve
 
pislogok egy kurta nap felett
 
pepecselve olvasom betűzve,
 
mit szabad, s mi az mi nem lehet.
 
Hunyorítva bámulom e kertet,
 
ültetett vadrózsáitok szirmait,
 
s látom mint okítja egyre perbe szállva
 
sok tanító tanoncait.
 
A hajnal lassan elsündörög mögöttem,
 
álom-bojtját épp megcirógatom,
 
majd meggyónom a vetve csonka ágynak,
 
barlang-éjszakába fúrt napom.