Így kezdődött…

Az október 23-i felvonulás a Bem szobornál

…és így folytatódott

Az október 25-i parlamenti tüntetés

Október 25-én at ÁVH-s pribékek fél 11 és fél 1 óra között vérfürdőt rendeztek budapesti dolgozók tízezrei között, akik azért vonultak a magyar Parlament elé, hogy ország-világ fülébe kiáltsák:

Nem vagyunk fasiszták!

Nem vagyunk banditák!

Nem vagyunk fosztogatók!

Hazudik a rádió és tollnoka: Kalmár György!

A Himnusz hangjaira odagyülekezett háziasszonyok, gyerekek, öregek, minden rendű magyarok között voltam a Rákóczi-szobor elott, körülbelül még ötven méterre a magyar nép igaza mellé állott szovjet tankokat körülvevő több tízezres

fegyvertelen,

könnyes szeműés ökölbeszorított kezű tömegtől, amikor a Nádor utca sarkán megjelent egy lezárt fedelu tank. Néhány pillanat múlva a Földművelésügyi Minisztérium tetején és felső emeletén megbújt ÁVH-sok

géppisztolytüzet

zúdítottak a békés tüntetőkre. Vad, rendetlen futás kezdődött. Az asszonyok, lányok, öregek, munkások, fiatalok ezrei a Parlamenthez, a Földművelésügyi Minisztérium árkádjai alá, mi magunk pedig a Rákóczi-szobor talapzata mögé, majd a Nádor utca sarkát képező Állami Ellenőrzésügyi Minisztérium falához futottunk.

A 2-es villamos síneinél voltunk, mikor a rézsút hátunkban álló tank nehéz gépfegyverével tüzet nyitott ránk. Körülbelül 2-300-an ekkor már az épületek falához értünk. A többiek megrémülve feküdtek el a síneken, a mellette levő kis füves parton, a szobor mögött. Betörtük az ÁÉM ajtajának ablakszemeit. Éppen ideje volt: a Földművelésügyi Minisztériumból zúdulni kezdett ránk a tűz. Berohantunk kb. 30-an, több súlyos sebesülttel. Magyar honvédtisztek vezetésével behoztuk és elsősegélyben részesítettük a borzalmasan összeroncsolt sebesülteket.

Közben le kellett fogni a családtagokat, akiknek hozzátartozójuk kint rekedt. Végül – órák múlva – elérkezhettek hozzánk a hős mentőosztagok. Felrakhattuk a sebesülteket és számba vehettük a halottakat, akiket a tank céltudatosan halomra lőtt a Rákóczi-szobor mögött. Az ÁVH-sok még ekkor is tüzeltek ránk…

Ennyit láttam. Ezért írok csak ennyit. Kérem Nagy Imrét, mérlegelje a magyar nép igaz tudósítójának szavát, értse meg népünk elkeseredett gyászát, gyógyítsa be sokára és nehezen heggedő sebeinket.