Na, megskubbantottam a '92-es Londoni koncert 14 nótás verzióját. Ha lehet ilyet mondani, akkor ez egy igencsak very best válogatás. Egy dolog hiányzik nekem benne: a tömeg, mint szereplő. Ha összeadnánk mennyi ideig látható a nép, nem lenne több mint 30 másodperc az egész 65 perces koncert alatt. Mintha szándékosan váltanának kamerát, amikor már a kép szélén éppen látszanának a tomboló arcok. Nem tudom milyen a Warchest-es kiadás, de a tömegzsibajból sem hallatszik ki semmi, csak egy nagyon halvány zörely a számok között. Ez pedig sokat levesz a hangulatból. Néha olyan érzésem támadt, mintha rajtuk kívül senki sem lett volna az arénában. Viszont nagyon jól nyomják a srácok, kivétel nélkül!

Nekem a bécsi mulatságon végig olyan érzésem volt, mintha egy vadidegen csapat lépett volna fel, akik megadeth-számokat játszanak kizárólag. Egy ismerős arc volt közöttük, akinek sok rosszat (és azért jót is) köszönhet a banda. Bármilyen szimpatikus is volt a bőgős, egy Peace Sells kezdés Junior nélkül teljesen idegen.