Volt egy megválaszolatlan kérdés, bizonyos harisközi lakás témájában.
Dióhéjban:
Egyszer egy politikus bácsi, akinek volt 2 gyereke egy budapesti belvárosi kerület önkormányzatától kért lakást. Nem ott lakott ugyan, de pont ott volt "táborbeli" lehetőség.
Nagy hirtelen kapott is 600 eFt-ért egy 135 m2-es Haris köz beli szép 3 szobás lakást. Aki nem tudja, ez a Váci utca, Petőfi Sándor utca környékén, az ország szinte legdrágább helyén van.
De mert ráfért egy kis renoválás, a baráti önkormi 2 millióért fel is újította neki. A politikus emberke kevés bentlakás után nyomban bérbe is adta külföldieknek havi 1000-2000 dollárért. Ez is tisztességes, illetve a törvény nem tiltja.
De mikor az épülő budai villája forrásairól faggatták, természetesen megmutatta az adásvételi papírt, hogy ő bizony 63 millióért eladta a belvárosi lakást és annak ára van a villában.
Minden tisztességes. Picit fillentett csak, mert a lakás megvételekor már előre beírta a leednő 3. gyereket, meg az anyóst, mintha ottlakna, de ilyen kis apróságot mindenki elkövet.
A "lakásűzér" mint jogi kategória pedig nincs, így minden rendben.
Az itt leírt eset persze a valóságban nem történt és nem is történhetett meg, mert Magyarországon minden politikus tisztességes. Egyesek meg még annál is.