Van Haydnnek egy zseniális zongoraszonátája (a több közül), az amit Vedres Csaba fedezett fel spiritiszta szeánsz révén (némi blues elemekkel megspékelve).... :o))))

Ez csak vicc és kitérő volt, amit említeni akartam az a 37-es D-Dúr szonáta. Tudtommal nagyon szeretik választani a zongorista növendékek (én legalábbis többtől hallottam), mitöbb annó a gimnáziumban is megtanultam az első tételét. E kompozició-tétel legnagyobb nevezetessége számomra, hogy sokkal-sokkal könnyebb technikailag, mint hallatszik és látszik (no persze csak iskolás szinten), és ezért nagyon jól lehet vele hatásvadászni. :o)

Na a tragédia, hogy ebből én nem ismerek jó felvételt, pedig rengeteget hallottam. Még Ruzickova csembaló-verzióját sem szeretem (se a Buchbinderes, se a Deccás, se az Eternás, se a Hungarotonos sorozatbelit, se az egyéb egyedi felvételeket). Egyszerűen nem értem, hogy nem tudják életörömmel teli játékosságot lazán/frissen interpretálni. Minden felvételt végtelenül modorosnak, mesterkéltnek hallok. Belül magamban hallom, hogyan kéne szólnia, de hát ugye a kezembe jelentős korlátaim miatt nem tudom átvinni (meg képzettség hiányában)