A Rottenbiller utca pedig egyre csak fogyott. Hamrák az egész útburkolat felszedéséért és a vasútig való kiszállításért nem fizetett ki többet 6oo aranykoronánál. Az utca lakói örültek, új lesz az utcájuk, nem fogja a konflist annyira rázni a néhol már igencsak megkopott burkolat, kisebb lesz a zaj. Micsoda gyönyörűség…

Hamrák János is elégedett volt. Pompásan sikerült minden, a hatodik napon befejeződött a munka, majd a szállítmány is a legnagyobb rendben megérkezett Székesfehérvár szabad királyi városba, s néhány órára rá már ott volt a nagy svindler, hogy átvegye a kikötött összeget.

Egyszóval mindenki elégedett volt, sok-sok héten át. Egyszer aztán valakinek feltűnt, hogy túl sokáig tart ez az útjavítás, a Rottenbiller utca még mindig le van zárva. Az illető panaszra ment hát a fővároshoz. Lassan hangot kapott a panasz a sajtóban is. Teltek a napok, újabb és újabb lapok kapcsolódtak be a "Rottenbiller kampányba", mígnem a főváros átiratot nem juttatott el a napilapokhoz. Ebből csupán egyetlen mondatot idézünk, mert ez is hűen kifejezi az akkori közállapotokat: "Értesítjük a tisztelt közönséget, hogy a Rottenbiller utca burkolatának javítása bűnös hanyagság révén tarthatott olyan sokáig, s az útkarbantartási osztály máris intézkedett, hogy a javítási munkák a lehető legsürgősebben befejeztessenek. Útjavítási osztály."

Az intézkedés viszont késett, a javítási munkák csak nem akartak befejeztetni. Három hónap múlva jelent meg az első sajtóközlemény, amely tudtul adta (a főváros népének nagy derültségére), hogy itt nem is az útjavítási osztály határozmányáról volt szó, hanem egy nagy szélhámosságról, s bár a rendőrség hajszolja már az ötletes tolvajt, az minden jel szerint hetedhét országon túl jár…