A bűncselekményt a bíróság állapítja meg szerintem (ezért nem is látok közéleti  megbeszélnivalót benne). Ha jól számoltam, az öt nem szocialista esetedből egyedül a dokumentumos kisgazda ügye számítható ide (bár a "harisközi" ügyet most nem tudom hová tenni), a többséggel azonban úgy jártál tán, mint a vizsgálódásaira bő százmilliót eltapsoló Keller, aki harmincvalahány feljelentésével egyetlenegy bűncselekményt sem tudott abszolválni. Habár nyilván sokak tudatába rögzítette a kunczés tolvajbandás képet.

Hadd mondjam meg, mi a bajom a listáiddal, azon túl, hogy szerintem nem felelnek meg annak sem, amit beléjük gondolsz (az esetek egy része szimpla bulvárbalhé).

A baj az, hogy ennek így köze nincs a lényeghez: az EU-pénzek eltékozlásához (Írország és Észtország, a gyors fejlődés két mintaországa a high-tech-be és az oktatásba fektetett be, s nem autópályákba; Franciaországban a nyaralni készülők a - mellesleg állami - vasúttal szállítják az autóikat a nyaralás színhelyére; főképp franciák vásárolják fel a jövő lehetőségét rejtő magyar ivóvízbázist sít.); az oktatás és a vidék lezüllesztéséhez; a társadalom sokszoros szétszakadásához; a nemzeti értékek elsorvasztásához. A listákkal csak a sarat kenjük: holott nincs olyan parlamenti párt, amely kapcsán nem sorolhatnánk órákig a csúnyábbnál csúnyább korrupciós ügyeket. Az vesse rá az első követ, aki maga is bűntelen - ha valaha jelenlegi parlamenti pártra óhajtasz szavazni, gondolj erre.

Vagy keressük meg a lényeget az ügyeid mögött. A hsz-okból úgy tűnik, a legnagyobb ásznak a "kaja-ügyet" tartják többen a listádról. Bár zéróközeli büntetőjogi konzekvenciája volt az ügynek, próbaképp tegyük fel, hogy pártpénzes síbolásról van szó. Máris a lényegnél vagyunk: a harmadik köztársaság egyik legcsúfabb gennygócánál, a pártpénzügyeknél. Erről volna mit beszélni.

Triviális vélemény lehetne az, hogy ez a rendszerváltó pártok és a szocialisták közös bűne, elvégre közösen hozták létre, s mindmáig eszük ágában nincs felszámolni ezt a konstrukciót. Ám ez nem áll: (mára kiderült) a rendszerváltás kényszerpályán haladt, amelynek forgatókönyvét jórészt nem a rendszerváltóknak nevezett erők írták. Esetünkben az MSZP összehasonlíthatatlanul nagyobb örökölt vagyona, s még inkább az örökölt kapcsolatrendszere a döntő pont: esély sem volt még az áttekintésére sem, nemhogy a lebontására, napláne a szétosztására. (Minapi hír, hogy a cuslágolásba keveredett egyik főszocialistát megkérdezték, hogy miért írt ajánlólevelet az egyik pénzsíboló műegyesületnek. A válasza az volt, hogy százával írt ilyeneket.)

Nem hiszem, hogy az akkori ügyek hosszas boncolása lényegi kérdés volna, azonban a kaja-tocsik-cuslág vonal mögött ismételten a pártfinanszírozás látszik: vajon a politikai osztály korrupciós ügyeivel torkig lévő jóakaratú választók miért nem ragadják torkon a problémát? Ezer hsz-t láttam itt arról szólni, hogy le a korrupt politikusokkal, de egyet sem láttam, amely mondjuk a méregdrága óriásplakát-erdők  és egyéb költséges és értelmetlen kampánykellékek korlátozását követelte volna. Kupa szerint másfél évtizede 2,2 milliárdba került egy országos kampány: ezt nyilvánvalóan nem tudják tiszta módszerekkel finanszírozni a pártok, s nyilván minden kampányidőszak újabb sarat dagaszt. Azonban nem hiszem, hogy nekünk azzal kéne foglalkoznunk, hogy folyton az így keletkezett sarat hajigáljuk.