Ifjabb koromban erősen ódzkodtam Maurizio Pollinitől, a konkrétumok már elhomályosodtak, csak ez az érzés és emlék maradt meg bennem. Viszont mostanság három lemeze is a kezeim közé került. Nem is akármik: Chopin két etüd-sorozata, Schubert Wanderer Fantiáziája és Drei Klavierstücke-je. Mindhárom a zongorairodalom legkiemelkedőbb pillanatai közé tartozik (számomra). Ennél fogva nemkicsit vagyok kritikus bármilyen új felvétel hallatán.

És nagyon kellemes volt hallani Pollini játékát. Előszöris a zongorája nagyszerűen szólt: meg mernék esküdni (bár tévedhetek), hogy nem Steinway a maga darabos szikárságával. Másodszor meg egyensúlyban éreztem a fegyelmezettséget és a szenvedélyes fantáziadússágot; a mű iránti alázatot és a kreativ művészi szabadságot.