"....Nyelvfa és diffuzionizmus
Úgy tűnik, az őshaza vagy akár az őshazák helyét s idejét alapul véve csupán az egymásnak homlokegyenest ellentmondó nézetek szinte áttekinthetetlen kavalkádját találjuk. Próbáljuk meg a másik végéről, az alkalmazott módszerek felől megközelíteni a kérdést.
Az indoeurópai ősnyelv rekonstruálását célzó nyelvészeti és az indoeurópai őshazát fellelni igyekvő régészeti módszerek két-két egymással feleselő és ily módon párhuzamba állítható elmélet keretébe rendezhetők: a nyelvészetben a nyelvcsaládfa-elmélet és a lingua franca-elmélet szembenállása megfelel a régészetben a diffuzionisták és az evolucionisták ellentétének.
A. Schleicher múlt században kialakított nyelvcsaládfa-elképzelése a rokon nyelvek közös ősnyelvét feltételezi, amelyből további közbülső ősnyelvek ágaznak el, amíg csak el nem érünk a nyelvcsalád mai egyes nyelveiig.[77]
Az ezzel szembeszegülő elképzelést a finnugor nyelvekkel kapcsolatban László Gyula (1987:40. és köv.) fogalmazta meg igen világosan: „A régészeti-településtörténeti megfigyelések ellene mondanak annak, hogy egykor lett volna egy nagyobb számú, egységes nyelvet beszélő nép, amely aránylag kis területen tömören lakott, s ez szétvándorolt volna. Ezzel éppen ellenkezőleg: nagy területen szétszórt, egymástól távol lakó kisebb csoportok halmazának kell elképzelnünk például a Közép-Lengyelország és az Urál-hegység közt kiterjedő szvidéri műveltséget. (…) Minden népnek, így a finnugor népek mindegyikének is hatalmas, »ismeretlen eredetű« szókészlete van, amelyeknek egymáshoz, tehát az úgynevezett rokon népekhez semmi köze sincsen. Ugyanide tartoznának »a nyelvek külön életében« keletkezett szavak. Nem lehetséges-e, hogy ez a szókészlet nagyjából megvolt már akkor is, amikor az egymással lazán érintkező nemzetségek közt kialakult egymás megértésére egy kezdetleges nyelv, amely éppen az elemi mindennapos kérdésekre felelt, az emberi testre stb., tehát az egymást megértés legegyszerűbb szókészletére, mondatfűzésére stb. vonatkozott. Ez az »összekötő nyelv« természetesen más és más színezetet vett fel, e csoportok egymástól való távolságának megfelelően. Tehát nem egy ősnyelv volt, hanem sok. (…) A finnugorság tehát nem ősállapot, hanem későbbi alakulat lenne. (…) Minden távoli rokonnyelv ősnyelv lehetett, tehát nem egy nyelv osztódásáról lenne szó, hanem sok nyelv egymáshoz való közeledéséről. (…) – A fenti feltevések sok közös vonást mutatnak azokkal, amelyeket Ny. Sz. Trubeckoj fogalmazott meg s amelyeknek summája, hogy az indoeurópai alapnyelv nem volt, hanem lett.”[78]..."
