Érd Emese Creative Commons License 2007.10.08 0 0 101

Bizony. M.S. Csak itt többről van szó. Itt legalább 3 összetevő csengett öszze: (véleményem szerint)

 

A csapat mindenáron egyéni világbajnokot akart, már ezen a futamon. L.H. is ezt. Így megreckírozták az egy kiállást, mert gumiszabály ugye az eső okán már nem volt. Arra vártak, hogy cca. a 25 - 20. körben dobnak egy lágy keveréket, és lazán péppé verik a mezőnyt. (Ennek okán, látva ugyan a helyzetet, vártak az utolsó utáni pillanatig. L.H. vélelmezett beleegyezésével, mert ugye rádión ő is szólhatott volna, ha szükségét látja.

 

A gumi mérnökök vélhetően leokézták a dolgot. Ők látják a telemetriát, és tudnak mindent a pályán futó autó gumijáról. (A tréleren álló McLaren hátsó gumijait vajh miért takarta egy - egy veres takaró, meg a jótékony titok?)

 

Nagyon valószínű, hogy a gumin kívül volt más zűr is, amit pedig sajna futam alatt, a telemetrián keresztül sokkal könnyebb megoldani - úgy, hogy közben az autó alig veszít pozíciót -, mint a boxban. Szerintem a hidraulika szállt el valahol, mert sem kormányszervó, sem alsó fokozatok nem voltak. (Folyamatos bóklászás, kigyorsítási problémák.)

 

Aztán meg amikor már nagyon ki kellett menni, akkor már ennek a három tényezőnek a kölcsönhatását láthattuk. Alátekert kormánnyal, egyenes futás. És a vége a sóderágy.

 

Privát véleményem, hogy ilyen izgalmas szezont már régen láttunk. A versenyzők versenyeznek pályán, és a pályán kívül is. Nincs egy egyeduralkodó csapat. Mindenkinek vannak gondjai. 4. tud lenni egy STR is, egy brilliáns újjoncal. És verseny van. Még az utolsó futam is olyan izgalmas lesz, hogy javaslom azoknak is, akik nem rajongják túl az F1-et.

 

(Ugye jön Interlagos. Ahol bármi megeshet. Meztelen néző, leeső reklámtábla, érthetetlen karambol. És ne feledjük, október végén arra felé tááááájjjfffúúnnnnsszzeezooon van:O)))) )

Előzmény: Törölt nick (100)