Piros Hangszóró
2007.09.27
|
|
0 0
3669
|
És fölöttébb érdekes lenne területenként vizsgálni, hogy hány gyerek van ott, és mennyi jár a körzeti iskolába. Pl. az iskolák körzetei szerinti bontásban. Ez talán már az okokra is rávilágítana kissé. (És amíg ezt nem tudja a város vezetése, addig úgy vélem, csak politikai szólam lehet mindenféle javítási szándék.)[Nem volt időm érdemben reagálni, tehát most térek vissza rá.] Igen, ez a vizsgálat folyik. Többek között azért is, mert a nem érdi iskolába járó gyermeknek is kötelező beiratkozni a körzeti iskolába, mostantól vannak adatok (sokáig nem voltak ilyen jellegű nyilvántartások). Tavasszal a beiratkozásnál mi is kitöltöttünk egy (anonim) kérdőívet, azt hiszem ez minden iskolában így volt. Ebben olyan kérdések szerepeltek, amelynek segítsével pontosabb képet lehet kapni arról, hogy mi a fontos a szülőknek, milyen szempontok alapján döntenek egyik vagy másik iskola mellett vagy ha elviszik, akkor annak mi az oka. Ezek az adatok szerintem rendelkezésre állnak az oktatási osztályon, ezt biztosan figyelembe veszik az ősz folyamán a javaslat összeállítása során. |
Előzmény: Árpi (3479)
|
|