:-)
Nem kapkodjuk el, és van mit mondani:
Az ország egyik csodaszép szegletében eszi a "nyugdíjasok keserű kenyerét" a mester. Gyakorlatilag úgy kell elképzelni, hogy a saját "családi ház"-ában fogadott bennünket, melynek a tetőterében vendégszobák vannak kialakítva, ezekben voltunk elszállásolva éjszakára. A társaság szerencsés összetételűre sikeredett, nagyon jól elbeszélgettünk, mikor épp nem volt tele a szánk. Délután megérkezéskor Kálmán felesége megmutatta a birtokot, mesélt az odatelepülésük körülményeiről.
Egy pohár somlói fehérborral koccintottunk vacsora előtt, aztán lassan beszivárogtunk az ebédlőbe. A fogások felszolgálásakor Kálmán mindig elmondta mit fogunk kapni, hogyan készítette el. Éticsigával (sümegprágai, ott szedegették az unokák, hogy a nagypapa elkészítse nekünk) indult útjára a gyönyör. Petrezselymes, fokhagymás vajban volt elkészítve. Aztán vékony szeletekre vágott és grillezett vargányagomba érkezett szintén grillezett őszibarackkal, majd jött az elmaradhatatlan libamáj, amelyhez sült almaszeletek adták a tökéletes aláfestést. A leves kis kávéscsészében gőzölgött, de egy ennyire koncentrált marhahús-esszencia nem is kívánta a tányért, mellette kis falatokban a hús, fehér szarvasgombával töltve.
Mikor elénk került a fogas chilis mártással megsütött avokádóval és zöldsalátával, már rég el voltunk veszve. :-)
És akkor még nem is szóltam az őzgerincről. Mondjuk, hogy nem is fogok, beszéljen ez a fotó róla:








A sajt: egy tökéletes érettségi állapotában „elkapott” camembert, melyet több szeletre vágott vízszintesen, majd szarvasgomba szeletkékkel rétegezett a mester. Erre nincsenek is szavaim, tényleg csodás volt. Az édességet egy háromszög alakú, tömény, de mégsem geil csokoládétortácska képviselte, pont akkora, hogy három szem friss málna elfért a tetején. A mellette harsogó citromfű-levélkék az elemlámpa fényében lettek leszakítva a konyha mögötti fűszerkertben.
Azt, gondolom, mondanom sem kell, hogy a megfelelő pillanatokban a megfelelő borok kerültek a poharainkba. Mégis: a legcsodálatosabb az volt, mikor a vacsora végén Kalla Kálmán leült az asztal mellé, fogott egy pohár vöröset a kezébe és mesélni kezdett. Hosszan beszélgettünk szakmáról, múltról, jelenről, alapanyagokról és technikákról. Sztorik hangzottak el a régmúltból, hatalmas derültség közepette borozgattunk még az éjszakába nyúlóan.
A reggeli hasonlóképp a tökéletes alapanyag és az egyszerűség himnusza: friss, illatos almalé, dióval sütött házi kenyér, házi vaj, a többit tessenek hozzáképzelni, éhes leszek, ha tovább gépelek, az meg ilyenkor már ugye…