A koncertjein a számok nagyon sokszínűek, ezért nem egészen értettem az Origo Zene rovatában leírtakat ("háttérzenében utazó csaj"). A saját dalai nem tartoznak a vidám kategóriába, de ott vannak Batt slágeresebb dalai, a legtöbb könnyedebb is, bár például a The Closest Thing..., vagy méginkább az It's Only Pain egészen jók, komolyabb dalok. És végül ott vannak az egyéb szerzők legkülönfélébb számai a koncertek programjában, például az I Think It's Going Rain Today (Randy Newman), az
On The Road Again (Jones-Wilson /Canned Heat/), a klasszikus Blues In The Night (Arlen-Mercer), vagy újabban a Fancy (Bobbie Gentry), a prosti ballada.
Az új album - félek - nem lesz olyan ütős, mint az első kettő, mert Mike Batt nem erőltette meg magát különösebben, a Mary Pickford a Nine Million Bicycles-el egyszerre íródott, de nem került rá a második albumra. Az If You Were a Sailboat számomra kicsit csalódás volt, mert annyira könnyű darab, annyira túlontúl slágeres, kommersz, hogy nekem ez már gyanús. Azonnal belemászik az ember fülébe, de hiányzik belőle valami plusz, valami, ami például a biciklis dalban megvolt. Batt többi dala a lemezen meg a felejthető kategóriába tartozik, bár lehet, hogy ha a dalokat a teljes hosszukban meghallgathatom majd, megváltozik a véleményem.
Amit a legjobban hiányolok, azok Katie teljesen egyéni hangú, belűlről jövő dalai, az olyan dalok, mint az I Cried for You vagy az I Do Believe in Love. Amikor a What I Miss About You koncertverzióit meghallottam, ahol Katie a zongoránál ült, egészen feldobódtam, azt gondoltam, hogy ha ilyen dalok, vagy még ennél is jobbak lesznek az új lemezen, akkor az nagyon jó album lesz. Végül is Katie zenéi az új lemezen nem rosszak, de tényleg olyanok, mintha különféle filmekhez írta volna őket, különböző stílusban. Jók, de nem azok a tőle megszokott "heart to heart" dalok, inkább stílustanulmányok. De ennek ellenére továbbra is azt mondom, hogy most mindenképpen Katie írta az értékesebb zenéket a lemezre. Az ő dalai esetében is kíváncsi vagyok, hogy a teljes verziók megismerése mennyire változtatja meg a véleményemet. Az mindenesetre sajnálom, hogy nem tették fel a lemezre a WIMAY zongorás verzióját is.
Mindenesetre pár újságcikkből kiderül, hogy Katie-nek az album, a nyári koncertek, és az első single-höz készített videoklip befejezése után volt egy kis depressziós időszaka, gondolom ez részben megszokott és érthető egy nagy munka befejezése után, amin már többé nem lehet változtatni, jobbítani. Az viszont biztos, hogy egyes újságírók az ezen időszakban tett nyilatkozataiból egész kis vihart kavartak, és megpróbálták Mike-al összeugrasztani őt. A cikkekből azt hozták ki, hogy Katie nem elégedett az új albummal, hogy túl sok kompromisszumot kellett kötnie Mike Batt-al, és hogy általában nem az ő, hanem Mike akarata érvényesült, még az első single-re kerülő dal kiválasztásánál is. És hogy Mike dalaival sem elégedett, mert számára túl könnyedek, nem olyanok, amiket szíve szerint feltett volna az albumra.
Az visoznt egészen biztos, hogy a negyedik albumon már egyedül, illetve más partnerekkel fog dolgozni, Mike csak az Executive Producer lesz.
Ha addig nem dönt másként, nem megy el például egyetemre, ahogyan azt már régen tervezi, szünetet tartva a zenei pályáján.
Ez persze valószínűtlen, mert már szervezik a 2008-as nagy koncertkörutat, és egyébként is öt lemezre szóló szerződése van Mike Batt cégével, a Dramatico-val.
Katie-t mostanában erősen zavarja az, hogy folyamatosan reflektorfényben él, és azt nyilatkozta, hogy a legjobban azt sajnálja, hogy olyan fiatalon ismerték meg, amikor még maga sem ismerte igazán saját magát.
Azt azért remélem, Katie nem lep meg minket egy nagy "coming out"-tal, bár erről is cikkeztek egyes újságok az elmúlt hónapokban.
Ilyen remélhetőleg csak a Buffy sorozatban történhet, Katie nem Willow Rosenberg, és Luke Pritchard nem Oz, és egy nagy szakításnak nincs ilyen drasztikus hatása. :)
Katie szerintem 2003-ban, 2004-ben állt legközelebb az "ún. igényes közönség" elvárásaihoz, amikor is egy finom jazz-es zenekar játszott mögötte, és maga is ebben a stílusban énekelt, abszolút kontrollált hanggal, énektechnikával. Azóta egyre poposabb, rockosabb, a zenekara néha szinte elnyomja a hangját, és sokszor már ő sem ügyel annyira arra, hogy például éneklés közben ne fogyjon el a levegője a sok ugrándozástól. De ez nem is lehet másként, ha az ember a kis koncert- termeket felcseréli a többezres szabadtéri koncertekre, ott más módon kell szórakoztatni a közönséget. Főleg az olyanokat, mint például a Bade Rock fesztiválon, ahol késő estére (amikor Katie sorra került) már igencsak be voltak b..va az emberek. Ilyenkor aztán kérlelheti a közönséget, hogy legyenek csendesebben, mert vannak dalok, amelyek csak így lennének élvezhetők...