Szerintem meg van tehetségtelen gyerek, és tudom, hogy ez a 'csak elhitte, hogy az' duma nagyon divatos a waldorfban, de teljesen alaptalan. Normális szülő ugyanis nem mond a gyerekének olyat, hogy te ebben meg abban béna, tehetségtelen vagy, sőt, előtte sem mondja, max. csendben konstatálja. És esetleg egy botfülű gyereket nem visz ének-zenei általánosba.
Én a rajzban voltam/vagyok totál tehetségtelen, egy 5 éves gyerek szintjén tudok rajzolni. De problémát csak addig jelentett, míg kötelező volt rajzórára járni, ahol osztályozták a nem létező rajzkészségemet.

Történet.
Tegnap az óvónénik (akit amúgy nagyra tartok) azt fejtegette az egyik anyukának, hogy a fia azért nem szereti a paradicsomlevest, mert otthon azt mondták neki. Szegény anyuka meg állt mint Bálám szamara a hegyen, hiszen esze ágában sem volt ilyesmit bebeszélni a gyereknek, mikor az egész család szereti a paradicsomlevest. Szóval, waldorf-körökben néha igen csak túllőnek a célon.
Igenis létezik olyasmi, hogy tehetség, készség, affinitás, egyéni ízlés, stb., ami totál független a szülőktől. Tudom, hogy a szülők nagyon sok mindent elcsesznek a gyerekek körül, nagyon sok frusztráció és görcs származik a családi házból, de azért mindenről nem ők tehetnek.