Engem azért zavar a Fidesz hisztériakeltése, mert ezzel a hisztériától irtózó embereknél megakadályozza, hogy a hatalomban lévő párjukról objektív véleményt alakítsanak ki. Ha megfigyeled, amikor a Fidesz nem balhézik, sokkal nyugodtabban értékelik az emberek a kormányt, de nem jobbra!
Mert Orbán bármit is mond, sajnos pontosan olyan hazug, mint Gyurcsány. És az ország nagy része messze nem olyan hülye, mint amilyennek a politikusok nézik. Épp ma olvastam végig a HVG-ben egy cikket, ami 1996 és 2006 között hasonlítja össze a gazdaságot. Sajnos abból bizony az jön ki, hogy itt az utóbbi 10 évben gazdasági katasztrófát okozott a populizmus. És ha belegondolunk, a Bokros csomag óta itt bizony ez volt a fő politikai irány, függetlenül attól, melyik párt volt kormányon. Esztelen osztogatás folyt azoknak, akiktől a szavazatokat remélték, miközben az újraelosztás mértéke nem csökkent a lehetőségeknek megfelelően, sőt, egyre drágább államot kell eltartania egyre kevesebb aktív dolgozónak. És ezt bírálja az ellenzék? Nem. Hanem azokat az intézkedéseket, amiket részben ők indítottak el! Káosz! Jobb a bal és bal a jobb, a jó intézkedéseket bírálják, a rosszat követelik, minden fordítva történik, mint kellene. Összedől a TB rendszer, az egészségügy hamarabb hal meg, mint a betegek, és leépül a gazdaság. De még mindig olyan kegyetlenül gazdagok vagyunk, hogy támogatást adunk azoknak, akik munka helyett a saját előrelátásuk hiányából elszenvedett káruk enyhítését követelik. Csak mert nagy a szájuk. Itt az éri el a céljait mostanában, aki hangosabban kiabál. Aki sunyin hazudik, azt kikiáltják igazmondónak. Aki ki meri ejteni a száján, hogy mind hazudnak, az lesz a főhazugnak kikiáltva.
Akik meg dolgoznak, azok meg lassan nem mernek kimenni az utcára. Szerinted miért van, hogy a kamasz gyerekemet inkább autóval hordom haza esténként a főváros túlsó feléből? Mert tavaly ilyenkor a frász tört ki, amikor kénytelen volt október 23-án bemenni a városba, csak mert nem volt hajlandó a saját vállalt kötelességét, ha úgy tetszik munkáját féredobni. És inkább nem dolgozom napi 3 órán át, amikor amúgy szoktam és tehetném, csak hogy nyugodt legyek, hogy nem verik agyon sem a tüntető hőbörgők, sem a felhergelt rendőrök. Nekem közvetlen károkat (napi 10-12 ezer Ft-ot) okoz ez a politikai hangulat. És még ki tudja, hány embernek mennyit.
Szóval igenis, mindenféle hisztériakeltés zavar. És már ott tartok, hogy időnként azon tűnődök, normális vagyok-e, hogy maradni szeretnék! Hogy nem az lenne-e normális, hogy mindenki világgá megy innen, akinek még van kedve dolgozni, értelmes munkát végezni, és maradjon itt a két politikai bűnbanda, és dögöljenek éhen, ha már mindenkit elüldöztek, akik eltartották őket.