Az első mondatoddal nem vitatkozom. Viszont kiegészítem: nem csak a Waldorfban. Ez ugyanis nem szuperzseniség, inkább osztálylétszám függvénye. Nagylétszámú osztályokban nagyon nehéz a szélsőségesen eltérő képességű gyerekek figyelmét lekötni.

A két mondatod üti egymást. A Waldorfban is mindent tanítanak, sőt többmindent, mint egy állami iskolában, úgyhogy ott sem (csak) az ellenkezőjét tanulja a gyerek az érdeklődésének megfelelő dolgoknak, hanem mindent. Én így látom helyesnek.
EGyébként meg egy gyerek aziránt érdeklődik, ami iránt az érdeklődését fel tudják kelteni. Tegyünk már különbséget a gyerek érdeklődése (szerintem bármi), meg a szülő tipologizálási hajlama között, hogy Ő ti. látja, hogy a gyereke miben tehetséges!!! Persze, van, amikor beletrafál az ember, de azért csak igen nagy vonalakban. Még egy 14 éves gyerekről is csak nagyon-nagy vonalakban lehet látni, hogy mihez van igazán affinitása. MIért szűkítsem le a mozgásterét én? MIért állítsam kényszerpályára? Csak mert látok benne valamit! És ha tévedek?