Jól értem, miért váltott ki ilyen indulatokat a téma, mert a párommal folyamatosan kénytelenek vagyunk a családban védeni az álláspontunkat a Waldorf mellett és a versenyistállók ellen. Azt még elviselték a felmenőink, amikor a művészlelkű mimózánkat beadtuk a Waldorfba, de amikor a "kockafejűt" is odaküldtük, az már heves indulatokat váltott ki.

Miért tettük?
Mert van egy legnagyobb, ugyancsak kockafejű gyerekünk, akivel anno a versenyistállós ideológiát követtük (a sorstárs-hozzászóló dilemmáin ekként jutva túl), és nem érezzük, hogy jól tettük volna. A gyerek persze mindenütt megállta a helyét, mindenütt éltanuló, de hogy boldog lenne és kiegyensúlyozott, azt nem mondhatom. Kemények ezek a versenyistállók (pedig mi igyekeztünk olyat választani, ami pedagógiailag korrektnek tűnt, és nem csak idomítás és magoltatás folyik bennük), és különösen nehéz a hagyományos értékelési szisztémában egy olyan gyereknek az élete, akit a sors az átlagnál magasan jobb értelmi képességekkel áldott/vert meg. Elviselni, hogy Ő minimális energiabefektetéssel 5-ös, sőt dicséretes ötös, miközben a legjobb barátnője éjszakákig magolás ellenére bukdácsol -- és elviselni a barátnőnek is vica-versa, és beilleszkedni egy osztályba éltanulóként, iskolai szinten ajnározott kitűnőként... Nyilván vannak kedvezőbb jellemmel megáldott gyerekek, mint az enyém, vagy bölcsebbek, vagy mi a fene kellhet ehhez, de rohadt nehezen ment neki éveken át, rettenetesen szenvedett a "stréberezéstől" és szívszorítóan magányos volt; komoly lelki sebeket kapott. És most azt gondolom, hogy jobb lett volna neki a Waldorfban. Onnan nem tűnt volna ki a közösségből olyan mértékben, mert nincs olyan nagy szerepe a gyerekek életében az effajta értékelésnek. (Még ott sem lett volna neki könnyű, ahogy a kisebbik kockafejűnek sem az. Kicsit unatkozik időnként. De ezt a nagyobbik sem úszta meg.)
Most mondok valamit, ami talán kicsit kontraproduktívnak fog hatni. Én azt gondolom, hogy a Waldorf, ha más művészeti iskolákkal hasonlítjuk össze a hagyományos értékelési szempontok szerint (!!!), akkor ugyanolyan gyengének fog hatni, mint természettudományi szempontból. Ez nekem meggyőződésem. (És azt hiszem, értek is hozzá valamelyest -- nem vagyok abszolút laikus a téma szempontjából.)
A Waldorf szerintem nem a természettudományos képzés rovására folytat művészeti oktatást. Ezt nem érdemes ilyen mennyiségi alapon megközelíteni.
A Waldorfban egy alapjaiban más pedagógiai elmélet talaján épül fel a gyerek. Nem több, meg kevesebb tudással, hanem strukturálisan és minőségileg más tudással és készségekkel jön ki onnan.
Én biztosan tudom, hogy a mimóza művészlélek gyermekemet a hagyományos poroszos oktatásban eltaposták volna -- a Waldorfban csodálatosan kinőtte magát, óriási fejlődést produkált minden téren!
Az érintett kockafejű még jóval kisebb, de én nem hiszem, hogy hátrányba fog kerülni amiatt, hogy Waldorfban érettségizik.
Egyrészt azért, mert szerintem igenis érdemes a kockafején kicsit gömbölyíteni, mert attól lesz boldog, kiegyensúlyozott.
Másrészt azért, mert a tehetség és az ambíció, ha nem nyomják el, akkor megtalálja a maga útjait a siker felé. Márpedig a Waldorf nem nyomja el tehetségét és az ambícióit. (Szemben a nagyobbik kockafejű gyerekemmel, akit a tanárok a poroszos iskolában egymással versengve próbálnak kisajátítani maguknak, a saját szakterületük számára -- és lebeszélni erről-meg arról...)
Az igazi szakbarbár oktatás olyasmi, ami csak legfelsőbb szinten működik jól. Elemi szinten csak súlyos károkat okoz a gyerekeknek. Ez a másik meggyőződésünk. (Mindkettőnknek padagógusdiplomája van.)
Az utolsó, amire reagálni szeretnék, a "nem fog bejutni a gyerek az egyetemre" címszóval összefoglalható szülői félelem. Mi ezt nem vesszük komolyan. Amikor mi felvételiztünk, akkor tényleg sokszoros túljelentkezés volt. Most bárki bekerül a felsőoktatásba, aki nem tökhülye. (Vagy még az is.) Eleve eltörölték a felvételit, az érettségi alapján -- néhány művészeti egyetem kivételével -- bárhova be lehet jutni. Sőt: nemsokára akár külföldi egyetemekre is a bolonyai folyamat eredményeként.
Úgy tudom, általános tapasztalat, hogy a Waldorfból egyetemre menő gyerekek kitűnően megállják a helyüket. Nekünk ez elég.

Persze tudom, ha mindezt elhiszitek nekem, még akkor is komoly döntés, nagy felelősség a gyerek beiskolázása. Együttérzek, ismerem az érzést...
Szeretettel üdvözöllek benneteket!