Egy valamirevaló boroshordó nagyobb náluk.

 

De az nem kőből van. Ráadásul, mivel nehéz volt előállításuk, sokkal drágábbak voltak.

 

Ennél még a papoknak is nagyobb kellett a templomban.

 

A papok rendszeresen tisztálkodtak áldozat előtt, az esszénusok medencéket építettek erre a célra. Viszont a falusiak örültek, ha végtagjaikat lemosták.

 

Nem onnan ittak ők sem, hanem a merítésre szolgáló korsókból, illetve a poharaikból.

 

A farizeusi felfogás szerint, ha tisztátalan edénybe öntötték tiszta edényből a folyadékot, a folyadék megfertőztette a tiszta edényt is. Hát még ebben az esetben. A szegényeknek egy poharuk volt, azt nem vitték magukkal a menyegzőre.

 

Csak a szolgák merítettek, mivel tudjuk, hogy a csodának nem ment híre. Nekik pedig (a valószínűleg bennfentes) Mária szólt, hogy nyugodtan tegyék meg, amit Jézus mond. János látta előre ezt az ellenvetést.

 

Nem tudjuk, hogy híre ment vagy sem. Ez a hiány is a történet átköltött jellegét erősíti. (Valószínűleg a szolgák akkor is olyanok voltak, mint ma: azonnal híre ment volna.)

 János, egy több helyen is erősen kérdéses történet tár elénk. Ebből az egyik legnyugtalanítóbb, miért nincs a szinoptikusoknál párhuzama?

 

Az biztos, hogy János nem véletlenül írta le ezt az első csodát, mert annak volt a boron túlmutató tartalma is.

 

János nem csodának, az első jelnek írja a sorból, amelyet több is követ. A boron túlmutató tartalmáról már sokan vitatkoztak és elmélkedtek: ilyen példa a kőedények számának utalása az akkori tanítványokéra. Stb.