No erre még felelek; nem az igénytelen, etikátlan és értetlen Tafkó Birgut kedvéért, aki többszöri kérésem ellenére érdemben semmiben nem válaszolt nekem, hanem a későbbi olvasó kedvéért, aki megérdemli, hogy a hozzám, írásaimhoz kapcsolódó szálaknak láthatóan végük legyen.

 

"Mi alapján jelenti ki bármelyik görög szótár, hogy a methuszkei jelenthet ezt is, azt is, amazt is, de az oinos esetében csakis megrészegedést jelenthet...?"

 

Egyszerű: a szótárak megadnak egy rakás jelentést, melyek közül némelyek általánosak, mások nem annyira általánosak. Általánosítani és bizonytalan jelentésű szöveghelyekbe beleolvasni először az első jelentést szokás, csak aztán a másodikat, és így tovább. Vagyis ahol nem tudni, melyiket jelenti a szó, ott a bizonyítás terhe inkább arra a félre nehezedik, aki a második stb. jelentést erőlteti. Főleg úgy, ha a második jelentés sokkal ritkább, mint az első. Itt pedig ez a helyzet.

 

A "jót eszik-iszik" mint Tafkó Birgut által önkényesen kiemelt és leipiapacsolt jelentés (valójában pedig körme szakadtáig ásott kibúvó) Kapitánffynál a második számot kapta, tehát gyakoriságra nézve a kevésbé általános jelentés. Ezt egyébként a szócsalád többi felsorolt tagja is igazolja:

 

methü = szeszes ital, bor, sör

methümnaiosz = a részegség istene

methüszisz = részegség

methüszma = mámorító ital

methüszokottabosz = a kottabos-játék közben lerészegedő

methüszosz = részeg

methüsztikosz = részegségre hajlamos, könnyen megrészegítő

 

Kapitánffyból elfelejtettem kimásolni a "methüó" ige jelentéseit: részeg (állapotban van), illetve ázott, nedves.

 

De nekünk most ott van támpontnak az "oinosz" szó, amely alapjelentésben igenis bor. (Aki ezt tagadja, annak kell ellenbizonyítást adnia.) A bor jelentésmezejébe beleesik a lerészegedés, míg a lakmározás ettől távolabb esik. (Nem is beszélve arról, hogy a "lakmározás" és az "jót evés-ivás" a józan ész és a kultúrtörténet tanúsága szerint is nagy valószínűséggel magában foglalja a szeszes italok fogyasztását. Aki ezt kapásból elutasítja ebben a kánai esetben, annak kell ellenbizonyítást adnia.) A két szó ("oinon" és "methüszthószin") ráadásul egy mondatban foglal helyet, és erős a valószínűsége, hogy a násznagy ok-okozati összefüggést állított fel közöttük. (Aki ezt tagadja, annak a jelentésmezők távolságára való tekintettel ellenbizonyítással kell előállnia.)

 

Tehát azon kívül, hogy a megrészegedés mint jelentés túlnyomó többségben van a görögben, még ott van mellette egy arra utaló szó is, hogy csakugyan ez a jelentés érvényes most. Aki tehát azt az értelmezést akarja elsütni az eddig felhozott nyelvi, szokásbeli és logikai érvek ellenében, hogy "minden ember először a jó mustot adja fel, s mikor már jóllaktak, akkor hozza elő az alábbvaló mustot," annak ezt nagyon erős érvekkel kell igazolnia a fenti érvekhez kapcsolódóan. Nem elég neki abba a két, össze sem fércelt szalmaszálba csimpaszkodnia, hogy "valahol valamelyik görög szerző használta a "methüszkó" szót a lakmározásra, és az "oinosz" olykor jelenthet mustot is," hanem összefüggő érvekkel kell kimutatnia, hogy az ő értelmezése a valószínűbb.

 

Persze vannak olyanok is, akiknél az ilyen szalmaszálakon csüngő állítások jelentik az üdvösségre szolgáló hitrendszer gerincét, s az ilyenektől nem várhatjuk el, hogy egy tapodtat is engedjenek egy ilyen mellékes kérdésben, hiszen azzal teológiai létalapjukat veszítenék el, és jó ideig nem lennének képesek az emberek elé állni. De elég legyen itt azt kimutatnom, hogy ők életszerűtlen magyarázatukkal és bizonyítási képtelenségükkel intellektuálisan is elásták magukat.