Rakovszky Zsuzsa
Jane összegez
„Az alkohol hullám falat
közém s közém simít,
kiolt. Mozog a mozdulat,
mozog s már nincsen itt.
Időm megugrott, előreszaladt
alattam, elragadott
magam elé. A »most«-ba néztem
visszafelé – nem én egészen
voltam nem éppen ott.
Aszfalt puhult, üvegcserép
nyilallott, fém hevült,
járkáltam és mi akkor épp
bennem lakott, az űrt
puncsfagylalttal tömtem. A járda
színén szétmállva-összeállva,
mint ABC-leves-
tészta nyüzsgött tilos értelmű ábra,
kozmikus üzenet.
Fölébredtem egyszer, de nem
ébredt bennem magára,
amire rányíltam. Szemem
egy zacskó oldalán a
betűkön ténfergett, hiába
mondtam ki százszor: TEJPOR, a
jelentés a hangsorba száradt,
de TEJPOR lüktetett tovább, a
látvány gyulladt foga.
Pincérnő is voltam, hotelben,
jó volt. Támaszt üres
síkon görögve labda lelkem
intézményben keres:
identitásomon a rést
reméltem így betömhetőnek,
hol én s szerep teljes fedés-
ben, minden helyrekattan és
kattogtam én is vélhetőleg.
Nézdelve az alkalmi ágyban,
alkalmi váll felett,
a másik nőt rekonstruáltam:
milyen szerelmi technikákban
jártas, a szépszerek
polcán mifélék? Életükbe
ártva, inkább vagyok kicsit,
férjük- s krémjükből részesedve
létem ha létükből lecsíp.
A tornaszőnyegen hanyatt,
szétgördült X, hevertem,
körül kövér nők műanyag
trikókban, s lassan engem
belőlem száműzött a hang,
az áthallás – fülemben
zúgás zúgott, forrástalan
alapzaj, áztattam magam
moraj-fény nélkülemben.
A.-ban teherbe estem és
B.C.-ben elvetéltem,
D.-ben portás lettem, kevés
híján apáca É.-ben.
Helyzetbe hányból hányba léptem,
hányat elúsztatott
lehetne-létet az, mi éppen
mégis meglett így-úgy – csak én nem
voltam egészen ott.”
