"Ismerd meg önmagad, és megismered a másik embert"
"Pontosan ez a hamis elv."

Nem hamis. Illetve neked az. Mert nem érted. Nem érted azt, hogy ha elkezded megismerni önmagad, meg fogod látni, mi az, ami VAGY, és mi az, ami NEM VAGY. Látod a hatásokat, amik érnek, és látod, hogyan reagál rá valami/valaki (az egód), és hogyan reagál rá valami/valaki más (az önvalód, az egón túli izé). Miután ezeknek a "dolgoknak" a működését látod "külső szemmel", és megismered, látni fogod a másik emberben, hogy ahogyan reagál ő a dolgokra, hogy abból melyik reakció az egójáé, és melyik az önvalójáé (erre az önmegismerés nélkül nem sok esélyed van). Innentől kezdve nem a "külső" reakciók(se az övé, se a tiéd) lesznek a fontosak nektek, hanem a mélyebb, benső reakciók (már ha van a bensőnek akkor éppen reakciója). Erre használjuk a "bensőséges", "hiteles", és "meghitt" szavakat. Ilyenkor az ember tudja hogy a külső különbségeken túl lényegileg (bár ez neked nem tetszik), azonosak, még akkor is ha a külső véleményük valamilyen kérdésben különbözik.

"Azzal hogy önmagad megismered nem fogod megismerni sem Julcsit sem Marist. Még véltelenül sem fogsz helyes képet alkotni róluk. Ahhoz ŐKET kell megismerni."

A fenti, (ön)megismerési folyamat nélkül, csak a külső mázukat, burkukat, egójuk reakcióit fogod megismerni. ŐKET, magukat nem.