Redick Creative Commons License 2007.09.06 0 0 3580
Kenny, a csapatember

 


Székesfehérvár - Mint arról már beszámoltunk, együtt gyakorol az Albacomp kosárlabdacsapatával Kenneth Henderson, az együttes négyes poszton bevethető amerikai centere.


A játékos az egyetemi bajnokság után Európában, Hollandiában töltött egy évet, s onnan érkezett az albásokhoz. Kenneth Hendersont ismerhetik meg az alábbiakban.

 

- Nagyon tetszik az amerikai és az európai kosárlabda, az itteni kontinens játékát hamar meg is kedveltem. A kétfajta játék között az az alapvető különbség, hogy míg Amerikában az egyéni képességeken alakuló kosárlabdáé a főszerep, addig Európában a csapatjáték, az összehangoltság dominál. Hogy nekem melyik tetszik jobban? Az európai kosárlabda jó benyomást tett rám, de az egyéni képességen alapul ez is, mert a jó csapatot jó játékosok összehangolt egysége alkotja. Az egyéni védekezés például nagyon fontos, de ha valakinek aznap jól megy a dobás, akkor elsősorban azt kell kiszolgálni, mert ez így helyes - vélekedett emígy a játékos.

 

Kíváncsi voltam, milyen sikerélmény(ek)ben volt része pályfutása során, például volt már bajnokcsapat tagja?

 

- Igen, a középiskolai csapatommal, és az egyetemivel is, igaz, utóbbi konferencia bajnoki cím volt, és nem a nagy egyetemi bajnokságé, de persze erre is büszke vagyok.

 

Na jó, de itt is bajnoknak kellene lennie...

 

- Arra nem lehet garanciát vállalni, hogy bajnokok leszünk, de mindent megteszek a célért, ami az erőmből telik. Tudom, nagyok az elvárások a csapattal szemben, és ezek az elvárások találkoznak a mi akaratunkkal.

 

Böngészve Kenny statisztikáját, kiderül, a hollandiai pontátlaga magasabb volt, mint az amerikai egyetemi bajnokságé, és a lepattanói tiszteletet parancsolók. De mit gondol, miért fogják szeretni a fehérvári szurkolók?

 

- A pontkülönbség abból adódott, hogy más volt a szerepem az egyetemi csapatban, és más Hollandiában. A pontok jönnek a meccseken, hol több, hol kevesebb, a védekezésben, a lepattanók szerzésében kell elsősorban helytállnom. Fontos a mezőnymunka, de ha az lesz a feladatom, hogy dobjak 25 pontot, akkor majd arra törekszem, ám ha az, hogy kapkodjam a pattanókat, és lefogjam az ellenfél veszélyes játékosát, akkor azt teszem. A sportág minden elemében törekedni kell a kiemelkedő produktumra, és ehhez társulhatnak kiegészítőként a pontok.

 

Kényes kérdés: mintha erőcsatárnak alacsony lenne...

 

- Erényem a gyorsaságom, az ugróerőm is megfelelő. A legtöbb dolog fejben dől el, és ebben kell legyőznöm a posztomon játszó ellenfeleimet.