Van egy gondolat az evangéliumban, amelyből kérdéseidre a válaszok megadhatóak, az pedig szeresd felebarátod, mint önmagadat.  Nyílván a hétköznapi életben ez azt jelenti, hogy amennyire elvárom önmagam megértését, odafigyelést és a segítséget másoktól, ugyanazt képes legyek feléjük megtenni. Feltéve, hogy nem a magány és bezárkózás embere vagy, bár ennek megértését és segítségét a többiek felől ugyanúgy szeretheted te is.

Ebben az életben tudatlanságunk és érzéketlenségünk szüli azt a jó kövér káoszt és zavart amely szenvedéseink és boldogtalanságunk otthona. Pontosan ez a holt, szolgai és semmitmondó környezet az, amit senki nem kívánna önmagának ha örökké élne. Nos megértéssel és érzékenységgel ezen forradalmian lehet változtatni, a megértés, az öröm, a békesség és a szeretet olyan körülményeket  teremtenek  a kapcsolatokhoz, amelyek között akár örökké is elélne az ember.

Úgy látom, hogy egyellőre az bőven elég, ha ebben az életben meg tudjuk valósítani azt, hogy értetlenségünk, és érzéketlenségünk változására törekedve ne legyünk terhére környezetünknek és ne teremtsünk lépten nyomon káoszt amerre haladunk.

Az evangélium komoly beszédeket tartalmaz, amely az élet megértéséről és az Isten akaratáról is bizonyságot tesz. Ezekneik a beszédeknek a megértése akár kősziklát is tud nyújtani egy ember életének megalapozásához, ha tehát kárhoztatásról tud az evangélium beszélni az csakis az, hogy amikor ezek láttán mégis fövenyre épít az ember, amikor összedől az élete a kudarcért saját magát okolhatja, amiért nem vett figyelembe néhány őszinte tanácsot egy valóban boldogabb élethez.

Az evangéliumi kárhoztatás tehát olyan, mint amikor kapsz egy térképet hogy menjél át egyik városból a másikba, mégis valaki ostoba tanácsa alapjáén nem figyelsz a térképre és eltévedsz. Ilyenkor szokta volt mondani az ember és kárhoztatni saját döntését, miért nem hallgattam a nyílvánvaló útmutatásra.