A gyerekkor fái

Ezerszer látott kép.Uzsonnázó család a fűben,s kissé odébb,szinte elfeledve az árnyas liget előterében,magányos gyerekkocsi.Látszatra semmi se történik a tökéletes idillben.Pedig mennyire hogy történik!Méghozzá olyasmi,ami egyedül a világ születéséhez fogható.A gyerekkocsi sátra alól egy néma csecsemő figyel egy néma fát.

Olyan ez a fa,mint egy óriás dajka,első tanító.Minden levele egyforma:csecsemőkorunkban ő oktat minket a világ,a létezés beszédére.És csak egy csecsemő figyelme lehet oly erős,hogy ezt a beszédet meg is értse.Később figyelmünk lankad,s a fák szavait elfelejtjük.De mégse egészen.

Mert mit is" mond" egy fa egy csecsemőnek?Pontosan azt,ami kimondhatatlan.De ez a kimondhatatlan és néma nyelv mégis létezik,sőt minden lehetséges beszéd közül a legerősebb.Arról szól,hogy a világ van.Ez az egyetlen hatalmas szó alkotja egész szótárát.Később a világ arról beszél majd,hogy ami van,miként és milyen formákban létezik.Ez a beszéd már kimondható,tengernyi szóból és végtelen mondatból áll.Ez a világ második nyelve,a felnőttkor beszéde,mely lassan-lassan feledésbe meríti az első,néma beszédet.De amint mondottuk már,mégse egészen.A felnőttkor kimondható,gyakorlati nyelve olykor el-elnémúl bennünk,hogy-ha pillanatokra is-visszatérjünk az első és paradicsomi eszmélésünk egyetlen néma és hatalmas szavához.Hogy úgy lássuk a világot,ahogy az a teremtő Isten tenyerén fekszik."Én vagyok,aki vagyok"-mondotta Isten önmagáról.A teremtés legfőbb szava viszont az a mondat,amivel a világ teljes súlyával teremtőjére támaszkodik,valami ehhez,a föntebbi mondathoz hasonló lehetne:"A világ az,ami van".

A gyerekkor fái,akár a paradicsoméi,ettől a mondattól beszédesek s némák.

/Új Ember,1974.augusztus 11. Pilinszky János /