Egyed Emese

A vers

 

 

kút messzi ligetekben.
A hang madár: elhalkul, tovalebben,
s ideje jöttén szent erdőbe fészkel,

 

szent csöndbe, titokba temetkezik.

 

Az ember versbe mártja kezeit.
Hamuba? Friss vizekbe?
Minden fölöslegeset elveszít,
emelkedő vagy zuhanó a kedve,
imádság jön, dal vagy elmélkedés,
elhangzó szólamok, elfeledett nyelv -

 

Ha nem hagyott is el: messze van Isten.

 

Messze vagy, Isten.

 

Vers fölé hajolva kereslek.