berku Creative Commons License 2007.08.31 0 0 25

Azt a dokumentumfilmet én is láttam, de nekem pont az ellenkezőjét mondta. :-) Mégpedig hogy a felnőttek mindenáron a fiús/lányos játékokat erőltették az ellenkező nemű gyerekeknek. 20-ből egyvalaki, egy nő próbálkozott egy kislánynak vélt gyereknél egy helikopterrel. A dolog épphogy nem genetikus, hanem megszületésüktől kezdve másképp bánunk fiúkkal és lányokkal. (Erre is csináltak olyan kísérletet, h ugyanazt a csecsemőt egyszer kékbe, másszor rózsaszínbe öltöztették.)

És ebben is az volt, hogy a lányokkal már engedékenyebbek vagyunk, de a fiúknak nagyon erősen "le vannak tiltva" a lányos játékok. (Azáltal, hogy a szülő és a  környezet nem díjazza, sőt negatívan fogadja.)

Aztán jön a gond, amikor az apáktól viszont manapság már azt várjuk, hogy gondoskodjanak ők is a gyerekeikről  (Amivel, ha megvalósul, meggyőződésem szerint a család minden egyes tagja hatalmasat nyer.) Viszont ez nagyon nem passzol a gyerekkorban bevésett szerephez.

Hát nem lehet könnyű (mini vagy maxi) férfinak se lenni! :-) 

Aztán még lehet regélni arról, hogy az óvoda, iskola, mesekönyvek, tankönyvek hogyan vésnek be olyan sztereotip dolgokat, amelyek már ma kis konzervatív honunkban is messze meghaladottak, de erről csak mailben, ha vkit érdekel.

Előzmény: vergődő madár (22)