Illyés Gyula

Föld alatt…

Föld alatt utazik a városokban ő, reggel a jövendő
S este a halál felé,
Tavasz-ősz, sövényei között az ébresztőóra vihara
Indítja a varrógép kerekét,
Dalaim kerekét
Hajta a varrógép szele,
Anna szive
Forog a varrógép dalán,
Hajtószijak forognak ég és föld között 
 
S míg hervadó ujjai között zizegő vászon folyik, zizegő emlék,
A csattogó tű szaporán férceli
Délutánra az estét, estéire álmot,
Álmaira sóhaj lebbenő csipkéit. 
 
Emeletek fölött, a szél fölött, ül Anna, ül, gyenge lábai rohannak,
Befutják a kemény meredek szirteket,
Tejnedvű fűveket, szájam cserepeit,
Hol jár: nyomor vitorlái lebbennek utána: száradó lepedők,
Gyárfüst, száradó ing
A kötelén száradó akasztott – 
 
– Így száll tova Anna, kit elszántan követek
Könnyező ablakok alatt, sikátorokon át,
Hol a csend csapdája vigyáz, éjféli tulipán,
S fürkészve köszönt a gyanús ismerős – 
 
Így őrzöm napjaim anyját, névszerint Orosz Annát,
Szomorú kezeim levelei így hullnak rá, rejtik, védik a téltől.
Csókom így zárja barna szemeibe lázadó
Ifjúságom erős, gyönyörű vidékeit.